A szennyvizekben lévő mikroműanyagok többsége eltávolítható

A szennyvizekben lévő mikroműanyagok több mint 60 százalékát el lehet távolítani – derült ki a Kínai Tudományos Akadémia (CAS) kutatóinak tanulmányából.

    A szakemberek a közép-kínai Vuhan város szennyvízkezelő-üzemében tanulmányozták a mikroműanyagok eltávolításának lehetőségeit.
A Chemical Engineering Journal című folyóiratban publikált tanulmány szerint a szennyvízben lévő mikroműanyag-részecskék 64,4 százaléka eltávolítható és többségük a szennyvíziszapba kerülve tárolható.
Az üzemből kiáramló szennyvízben alacsonyabb arányban vannak jelen nagyobb mikroműanyagok, mint a beáramló szennyvízben a vízáramlás során zajló bomlás és a szennyvíziszapot eredményező üledékképződés miatt.
A szennyvízmintákban döntően műanyag mikroszálakat és -töredékeket azonosítottak a kutatók. A poliamidok a legnagyobb mennyiségben (54,8 százalék) előforduló műanyagrészecskék a szennyvízben, ami azt jelzi, hogy a mikroműanyag-részecskék elsődlegesen a ruhamosáskor keletkező, valamint a polimerek előállításával és feldolgozásával foglalkozó üzemekből kikerülő szennyvízből származhatnak.
Korábbi tanulmányok szerint a világ óceánjainak legmélyebb része – a 6 ezertől 11 ezer méter mélységig terjedő tengerfenéki (hadális) övezet – is mikroműanyagokkal szennyezett.
Az öt milliméternél kisebb átmérőjű mikroműanyagok súlyos fenyegetést jelentenek a tengeri élőlényekre.
A mikroszálak a mikroműanyagok legkevésbé tanulmányozott fajtái. Ezek apró, egy milliméternél kisebb műanyagszálak, amelyek például mosás közben válnak le a műszálas szövetekről.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com