Százezres nagyságrendben vannak Magyarországon Alzheimer-betegek

A legkülönbözőbb becslések vannak arra vonatkozóan, hogy Magyarországon hány Alzheimer-kórban szenvedő beteg él, az biztos, hogy százezres nagyságrendről van szó – mondta a pénteki Magyar Hírlapnak a Magyar Neurológiai Társaság elnöke az időskori elbutulás leggyakoribb okaként számon tartott betegség elleni küzdelem világnapja alkalmából.

Csiba László hozzátette, a társadalom elöregedése miatt további növekedéssel kell számolni, hiszen 60 év felett a gyakoriság tízévente duplázódik, és óriási kihívást jelent számukra is biztosítani a méltányos élet lehetőségét.

A szakember arra is figyelmeztetett, hogy az Alzheimer-kór csupán a leépülés egyik válfaja, a feledékenység egy másik betegséghez – többek között agydaganathoz, hormonzavarhoz, depresszióhoz vagy vitaminhiányhoz – társuló tünet is lehet.

Az Alzheimer-kór okait nem ismerjük, azt azonban igen, hogy mely rizikófaktorok növelik a megbetegedés esélyeit: a magas vérnyomás, a fejtraumák, a rosszul kezelt cukorbaj, egyes nyugtatók, illetve az elhízás mind növelik a kór kockázatát – hívta fel a figyelmet Csiba László.

Az Alzheimer-kór elleni világnapot – szeptember 21-ét – 1994-ben kezdeményezte az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Világszerte 50 millióra becsülik a demencia előfordulását, de 30 éven belül százmillióra emelkedhet a betegek száma – írja a Magyar Hírlap.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com