Szandi új lemezéről és Laklóth Aladár történelmi alakításairól is szól a Sláger Téma

A vasárnapi Sláger Téma vendégei a Szandi – Bogdán Csaba zenész házaspár és Laklóth Aladár színművész lesznek. Az április 8-án 20 órától hallható műsorból kiderül, mikorra várható Szandi új nagylemeze, de az is, Bogdán Csabi milyen zenei produkciókkal készül ebben az esztendőben. Laklóth Aladár pedig a történelem nagy pillanatait megörökítő színdarabokról is beszél Kalmár Tibornak.

Április 8-án a Sláger Téma első órájának vendége a hazai zenei világ talán legszimpatikusabb, valódi példakép házaspárja lesz. Hisz ritka, ha egy férj saját karrierjénél is fontosabbnak tartja a felesége szakmai boldogulását. Mindez ráadásul a közös munka sikereiben gyümölcsözik. Szandival és Bogdán Csabival kerek évfordulókról is beszélget majd a műsorvezető, de még talán az is kiderül, mikor jelenik meg végre Szandi régóta várt új nagylemeze.

Az április nyolcadikai Sláger Témában 21 órától Laklóth Aladár színművész a film és a színház világa mellett az autóversenyzésről is mesél, de sorsfordító történelmi pillanatokat bemutató színdarabokról szintúgy, különösképp a készülőben lévő Trianon 100 címet viselő vadonatúj rockoperáról. Szó esik majd a Szomszédok sorozat történelmi és társadalmi szerepéről is, amelynek Laklóth Aladár is főszereplője lehetett.

2018. április 8-án 20-22 óra között tehát ismét Sláger Téma, a 103.9 Sláger FM-en Szandival és Bogdán Csabával, Laklóth Aladárral, valamint a házigazda Kalmár Tiborral, és a legnagyobb slágerekkel, változatosan!



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com