Szakszövetség: mintegy felére csökkent az üdítők cukor- és kalóriatartalma 2010 óta

Magyarországon az üdítőitalok és gyümölcslevek átlagos cukor- és kalóriatartalma 2010 óta összesen 43 százalékkal csökkent – közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség.

A közleményben felidézik, hogy a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség korábban tett önkéntes vállalása szerint az alkoholmentes italok átlagos cukor- és kalóriatartalma 2020. év végéig 50 százalékkal lesz kisebb a 2010-es értéknél. A szövetség tagvállalatai a kitűzött célt termékeik receptúrájának átalakításával, új, innovatív termékek bevezetésével, illetve kis kiszerelésű termékeik arányának növelésével valósítják meg, és bővítik kínálatukban az alacsony kalóriatartalmú és a kalóriamentes termékek arányát – írják a közleményben.

Az elmúlt években végrehajtott intézkedések eredményeként 2010. és 2018. között a szövetség tagjai által gyártott, forgalmazott termékek 100 milliliterre vetített átlagos cukor- és kalóriatartalma 43 százalékkal csökkent, ami 3 százalékpontos javulás a 2017-ben mért 40 százalékos értékhez képest. Az alkoholmentes italok 2010-ben 100 milliliterre vetített átlagos kalóriatartalma 40 kalória volt, ma már csupán 23 kalória. A csökkentett kalóriatartalmú, azaz legfeljebb 20 kalória/100 milliliter, és kalóriamentes termékek aránya az alkoholmentes italokon belül 23 százalékról 56 százalékra emelkedett 2010. és 2018. között. Az üdítőitalokból bevitt kalória mindössze 2-3 százaléka az átlag magyarországi fogyasztó által bevitt teljes energia (kalória) mennyiségének – közölte a szakmai szövetség.

A közlemény idézi Nagy István agrárminisztert, aki szerint az üdítőital szövetség példaértékű cukorcsökkentési programja egyértelműen mutatja a hazai és nemzetközi vállalatok elkötelezettségét a magyar piac iránt. A vállalások eléréséhez szükséges új, innovatív technológiák alkalmazása és a folyamatos termékfejlesztés jelentős mértékben erősíti a hazai élelmiszer-feldolgozó ágazat versenyképességét.

Miklósvári Géza, a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség elnöke a közleményben hangsúlyozta, szövetségük és tagvállalataik tisztában vannak azzal, hogy felelősséggel tartoznak termékeik minőségért és fogyasztóink egészségéért. Ennek megfelelően folyamatos termék innovációval, felelős reklámozással, a fogyasztók minél szélesebb körű tájékoztatásával járulnak hozzá a közös népegészségügyi célok eléréséhez.

A Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség, a magyarországi alkoholmentes italgyártók szakmai érdekvédelmi szervezete, amely a hazai ásványvíz-palackozók több mint 95 százalékát, az üdítőital- és a gyümölcslégyártók mintegy 80 százalékát képviseli. A tagvállalatok éves szinten mintegy 230 milliárd forint termelési értéket állítanak elő, közvetlenül 4000 embert foglalkoztatnak Magyarországon.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com