Szakértő: a valaha volt legnehezebben elfogadott uniós költségvetés lehet a mostani

A valaha volt legnehezebben elfogadott uniós költségvetés lehet a mostani, amennyiben nagyon széttartó érdekeik ellenére közös nevezőre jutnak a tagországok – mondta a Századvég külpolitikai elemzője hétfőn az M1 aktuális csatornán.

    Szabó Dávid József hozzátette: a helyzetet nem könnyíti meg, hogy Nagy-Britannia kilépésével 15 milliárd euróval csökken az Európai Unió 2021 és 2027 közötti költségvetési kerete.
Elmondta: ahhoz, hogy egyes országok hangosabban tudják képviseltetni álláspontjukat az új uniós költségvetésről szóló vitán, a visegrádi négyekhez – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – hasonló érdekcsoportok fognak összeállni. A jelek szerint az önszerveződések nem csak regionális csoportosulásokra korlátozódnak, hanem olyan érdekek mentén is, mint a kohéziós fejlesztési források szinten tartása – tette hozzá.
Magyarország az érdekcsoportokat tekintve előnnyel rendelkezik, hiszen a visegrádi négyeknek – az agrártámogatások és a felzárkóztatási támogatások ügyében is – hosszan tartó, közös érdekük van – hangsúlyozta Szabó Dávid József.
A műsorban elhangzott, hogy valószínűleg februárban tartanak majd rendkívüli EU-csúcsot az új uniós költségvetés ügyében.

 

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com