Szakértő: nem jó a fővárosnak, ha Karácsony konfrontációs politikát folytat

Túl sok jót nem vetít előre Budapestnek, ha az egyes ellenzéki pártok által elvárt konfrontációs politikát folytatja majd Karácsony Gergely főpolgármesterként – mondta a XXI. Század Intézet vezető elemzője kedden az M1 aktuális csatornán.

Deák Dániel szerint harcias politizálást és országos ügyekben való véleménynyilvánítást vár el több ellenzéki párt is a főpolgármestertől.

Felidézte: az Országgyűlés hétfői ülésén Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt, hogy minden polgármesterrel igyekszik együttműködni a kormány. Innentől kezdve nem a kormányon, hanem az ellenzéki polgármestereken, az általuk választott szerepeken és az ellenzéki közgyűléseken múlik majd, hogy az elkezdett fejlesztések folytatódnak-e az ellenzéki vezetésű városokban – értékelt a szakértő.

Kitért arra is, hogy az Országgyűléshez méltatlannak tartja, hogy Hadházi Ákos független képviselő trágár szöveget mutatott fel a kormányfő beszéde alatt. Gyurcsány Ferenc hétfői nyilatkozatából, illetve több háttérbeszélgetésből is világosan látszik, hogy az ellenzéki pártokat is megosztja az ilyenfajta viselkedés – jegyezte meg. Deák Dániel hangsúlyozta: az önkormányzati választással megdőlt az a sokat hallott “ellenzéki mítosz”, miszerint az ellenzék el van lehetetlenítve Magyarországon, a rendszer úgy van kialakítva, hogy semmilyen lehetőségük ne legyen győzelemre. Mostanra egyértelművé vált, hogy megfelelő stratégiával az ellenzék is elérhet sikereket – mutatott rá.

Forrás/fotó: MTI.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com