Szabó Kimmel Tamás élete szerepére készül az Apró mesékkel, a Hooligans pedig nagy durranásra az Arénában

Március 10-én 20 órától Szabó Kimmel Tamás színművész, a Hooligans együttesből Ördög Tibor „Csipa” és Tóth Tibi lesznek a Sláger Téma vendégei.

Szabó Kimmel Tamás napjaink egyik legnagyobb sztárja, szakmai alázata mégis példaértékű. Hiszen meglehetősen ritka, ha egy színművész egyszerre tud a színházakban és a filmeken is a csúcson lenni. A vasárnapi adásban szó esik majd az őt a filmszínészi pályára állító Made in Hungária film főszerepéről, ahogy arról is, mennyi időre és kikre volt ahhoz szüksége, hogy végleg levethesse Fenyő Miklós karakterét. Ebben A berni követ és a soron következő filmje, a szintén Szász Attila rendezte, Köbli Norbert írta Apró mesék is sokat jelentett, illetve sokat segíthet. Hogy miért élete legnehezebb szerepét jelenti az Apró mesék Hankója, az is kiderül a Sláger Témából. Ahogy az is, hogyan képes Szabó Kimmel Tamás egyszerre nyolc plusz egy szerepet a fejében tartani. Ráadásul ez utóbbi egy önálló zenés estet jelent, Széttépve címmel a Belvárosi Színházban.

A Sláger Téma második órájában, 21 órától az Aréna Show-ra készülő Hooligans együttesből Ördög Tibor „Csipa” és Tóth Tibi lesznek a vendégek. A zenekari tagok zord megjelenésével, a vad külsővel, tetoválásokkal, piercingekkel ellentétben, zenéjükben gyakori motívumként szerepel a szerelem, a nők bálványozása és a hedonizmus. Hogy helyes-e ez a lexikonokba való definíció a Hooligans kapcsán, kiderül a Sláger Témából. Csipa és Tóth Tibi elárulja azt is, hogy a dalok írása közben legkevésbé sem azon gondolkodnak, hogy kinek felelnek meg velük. Éppen ezért érte őket oly váratlanul a Királylány sikere, amivel 2003-ban berobbantak a köztudatba. A magukat a legtetováltabb popzenekarnak tituláló Hooligans következetes karrierépítésének sikerét, a 23 év alatt megszületett 16 nagylemez és legalább három tucatnyi sláger bizonyítja. E repertoár javarészt visszaköszön majd a március közepi Aréna koncertjükön is, amire igazi nagy durranással készül a Hooligans. Hogy Csipáék romantikus énje tört-e elő a tavaly megjelent Jég hátán albummal, arra is választ kapunk vasárnap este a Sláger FM-en.

A Sláger Téma Extrában 22 órától pedig a Marcellinával készült interjút hallgathatjuk meg újra. A 66 az új 33. Az 1972-es Kócbabákkal a „Ki Mit Tud?”-on országos sztárrá lett Marcellina egyáltalán nem titkolja a korát, sőt büszke arra, hogy túl a hatvanon, huszonéveseket hazudtol meg energiájával. Élete talán legboldogabb szakaszát éli, erről tanúskodnak új dalai, így a Kicsikém, amelyről szintén szó esik majd a legendás slágerek, mint például a Szexi Lady vagy Sztár csak te vagy mellett. Marcellinától megtudhatjuk, mit is jelentett valójában a hetvenes-nyolcvanas években a vendéglátózás, kiderül, miért is olyan különleges a Las Vegastól Európa legelőkelőbb gálatermeiig egyaránt ismert One Woman Show. Ahogy az is, hogyan fordulhatott elő, hogy fejjel lefelé szaxofonozott Svájc egyik legpatinásabb színháztermében. Sőt, még azt is megtudhatjuk a Sláger Témából, micsoda véletlennek köszönhető, hogy Marcellina neve ma már egybeforr legendássá vált szaxofonjával. Annyit elárulhatunk előre, hogy egy lipcsei kirakatnak is temérdek köze volt ehhez. Marcellina még arra is ígéretet tett a 66. születésnapja kapcsán, hogy a vele nagyjából egyidős zenész generációt felkéri egy szupergroup megalakítására. A minden bizonnyal slágervárományos dal megkomponálását pedig természetesen magára vállalja.

2019. március 10-én 20-23 óra között tehát ismét Sláger Téma és Sláger Téma Extra, a Sláger FM-en Szabó Kimmel Tamással, Ördög Tibor Csipával, Tóth Tibivel, valamint a házigazda Kalmár Tiborral, és a legnagyobb slágerekkel, változatosan!



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com