Szabadtéren és templomokban is koncertezik az Óbudai Danubia Zenekar az évadban

Szabadtéren, vidéki templomokban, iskolákban és idősotthonokban is ad koncerteket az Óbudai Danubia Zenekar a 2019/202-as évadban.

    A zenekar tovább bővíti egyedi, huszadik századi és kortárs műveket is felvonultató repertoárját – hangsúlyozta Hámori Máté karmester, az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetője az évadot bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón Budapesten.
A Zeneakadémián mások mellett Ravel, Mahler és Ligeti György alkotásai szólalnak meg. Verdi zeneműveit állítja középpontba a zenekar a Budapest Music Centerben (BMC), amely a Kalandra fül! elnevezésű ifjúsági sorozatnak is helyet ad.
A 6-12 éves korosztálynak rendszeresen új produkciókat visznek el az iskolákba, s idősotthonokba is ellátogatnak.
Hámori Máté kiemelte, hogy idén is folytatódnak az élő közvetítések az interneten.
Felidézte, hogy a zenekar az elmúlt évadban több mint 100 koncertet adott és mintegy 60 ezer fizető nézője volt. Az új évadban még több emberhez szeretnék eljuttatni a zenét, ezért szabadtéri helyszíneken, vidéki templomokban és egyre több iskolában jelennek meg a muzsikusok.
Az évad első felében a Zeneakadémián Mozart, Brahms, Ravel, Strauss, Csajkovszkij és Mahler, valamint Ligeti György és Galina Usztvolszkaja műveit adják elő, a koncerteket Eckhardt Gábor informatív előadásai előzik meg. Vendégként közreműködik Komlósi Ildikó mezzoszoprán, Kovácsházi István tenor és Tong Hjek Lim zongoraművész Hámori Máté, Vajda Gergely és Halász Péter vezényletével.
A zeneszerző portrésorozat Verdi műveit mutatja be a BMC-ben Eckhardt Gábor kommentárjaival. Három témakörben összesen hat alkalommal kerülnek Verdi és operáinak szereplői a középpontba Ádám Zsuzsanna és Kriszta Kinga szoprán, Balczó Péter tenor, Kálmándi Mihály és  Kelemen Zoltán bariton, a Nemzeti Énekkar, valamint Somos Csaba, Erdélyi Dániel és Pál Tamás karmesterek közreműködésével.
A Kalandra fül! sorozatban a virtuozitás, a karmester szakma és az ütős hangszerek világába vezeti be a fiatalokat Hámori Máté.
Folytatódik a Mesterműhely sorozat is Major Tamás hegedűművész irányításával. Egy hét intenzív közös munka után a közönség koncerten kaphat ízelítőt a felkészülésből a BMC-ben. A koncert vendége Ács Ákos klarinétművész lesz, aki a koncert napján mesterkurzust is tart az este elhangzó mű, Mozart A-dúr klarinétversenye köré építve.
A Chanson Elysées című esten Csemer Boglárka, Kárász Eszter és Tompos Kátya lép fel a zenekarral a Müpában – mondta el Ács Péter ügyvezető, felhívva még a figyelmet a Klasszikus Karácsony koncertre is.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com