Svéd intézet: nő a daganatos megbetegedések száma Európában, de csökken a halálozás

Növekszik az Európai Unióban és más fejlett nyugat-európai országokban a halálozás több mint negyedét – 26 százalékát – okozó daganatos megbetegedések száma, de a jobb diagnosztikának és kezeléseknek köszönhetően csökken a halálozási arány – állapította meg az európai rákhelyzetről közzétett friss jelentésében a Svéd Egészségközgazdasági Intézet (IHE).

    A svéd kutatók adatai szerint 1995 és 2018 között 50 százalékkal, évi 2,1 millióról 3,1 millióra emelkedett az újonnan diagnosztizált daganatos megbetegedések száma az Európai Unió 28 tagállamában, valamint Svájcban, Norvégiában és Izlandon. Ugyanebben az időszakban a rák okozta elhalálozások száma is emelkedett, de csak 20 százalékkal – 1,2 millióról 1,4 millióra -, ami a túlélési arány jelentős javulását mutatja.

A leggyakoribb ráktípusok ötéves túlélési aránya mindegyik vizsgált országban emelkedett, bár a gazdagabb országokban jellemzően továbbra is magasabb a túlélési ráta, mint a szegényebb államokban – mutat rá a jelentés.

A túlélési arányban elért sikerek a jobb kezelési stratégiákkal, a koraibb és pontosabb diagnosztikával magyarázhatók az IHE szerint. Ma innovatívabb és mindenekelőtt hatásos terápiák állnak rendelkezésre növekvő mértékben az egyes páciensek betegségének molekuláris vizsgálatai nyomán.

A dokumentum szerint a rákbetegségek területén komoly kihívást jelent a lakosság elöregedése, mivel a rák korfüggő betegség. Az öregedés miatt arra lehet számítani, hogy 2040-ben 775 ezerrel többen fognak megbetegedni rákban, mint 2018-ban. A rákos esetek 40-45 százaléka azonban megelőzhető – hívja fel a figyelmet a stockholmi intézet.

A rákkutatásoknak köszönhetően az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) 2012 és 2018 között évente mintegy 10 új rákgyógyszert hagyott jóvá, szemben a 2001 és 2011 közötti időszak évi mintegy négy új gyógyszerével – emeli ki az Európai Gyógyszergyártók és Egyesületek Szövetsége (EFPIA) által finanszírozott kutatás.

Az egészségügyi kiadások növelését sürgető jelentésből az is kiderül, hogy a vizsgált európai országokban 1995 és 2018 között megduplázódott, évi 52 milliárd euróról 103 milliárd euróra emelkedtek a rákbetegek gyógyítására és ellátására fordított összegek, de e látványos növekedés és a rákgyógyszerek kifejlesztésére fordított kiadások emelkedése ellenére a rákbetegségekkel kapcsolatos kiadások az egészségügyi összkiadásokon belül 4-7 százalékon stagnálnak.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com