A svájci parlament a külföldi terroristák kiutasítását lehetővé tevő indítványt fogadott el

A svájci parlament elfogadta azt az indítványt, amely lehetővé teszi a terrorizmus miatt elítélt külföldiek kitoloncolását, akkor is, ha származási országukban kínzás vagy akár halálbüntetés vár rájuk.

    A svájci parlament felsőháza 22 szavazattal 18 ellenében fogadta el az alsóházban már megszavazott jogszabályt.
A javaslatot mások mellett ellenző Karin Keller-Sutter igazságügyi miniszter a vita során úgy érvelt: az intézkedés ellentétes a jogállamisággal. A tárcavezető szerint a javaslat ellentmond a szövetségi alkotmánynak is, amely kimondja, hogy “senkit sem lehet visszaküldeni egy olyan állam területére, amelyben fennáll annak a veszélye, hogy megkínozzák vagy egyéb kegyetlen és embertelen büntetésnek vagy bánásmódnak vetik alá”.
Az ellenzők, köztük a baloldali pártok szerint az intézkedés ellentmond az Emberi Jogok Európai Egyezményének és a nemzetközi humanitárius jogokról szóló Genfi Egyezményeknek.
A svájci igazságügyi miniszter e jogi szövegek tiszteletben tartását kérte azoknak a személyeknek az esetében is, akik fenyegetést jelenthetnek az ország biztonságára.
A szenátorok többsége úgy ítélte meg, hogy az ilyen értelmezés “nem kielégítő”, ha nem teszi lehetővé az elítélt dzsihadisták kiutasítását a nemzetbiztonság megőrzése céljából.
Konzervatív bírálatok szerint az elítélt terroristákról való gondoskodás az adófizetők pénzébe kerül, míg mások szerint az ilyen embereknek nincs keresnivalójuk az országban.
A svájci kormány így most arról kénytelen dönteni: hogyan hajtsa végre a törvényt a nemzetközi jog megsértése nélkül.
Március elején a kormány már közölte: nem nyújt segítséget azon felnőtt állampolgárainak hazatéréséhez, akik csatlakoztak az Irakban és Szíriában harcoló dzsihadistákhoz. Hangsúlyozta: a legfőbb prioritást a nemzetbiztonság jelenti.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com