Surströmminggel kedveskedett Bárdosi Sándor a kollégáinak – Óriási balhé lett belőle

Bárdosi Sándor a világ egyik leggyomorforgatóbb halkonzervével, a surströmminggel kedveskedett kollégáinak. Növényi kikergette a stúdióból Bárdosit, Pordán Petra és Abaházi Csaba rosszulléttel küszködtek az ajándék felbontását követően.

Mindig valami csínytevésen töri az eszét Bárdosi Sándor, aki a gasztronómiai tematikájú Sláger Reggelbe ezúttal egy kis meglepetéssel készült. A világ egyik leggyomorforgatóbb halkonzervét, a surströmminget vitte be a stúdióba, amit úgy tervezett ott ki is nyit és megkóstoltat kollégáival. Növényi Norbert ezt azonnal megakadályozta. „Sanyinak elment az esze! Amikor rájöttem, hogy mit hozott, azonnal kiüldöztem a stúdióból. Kivittem Sanyit a parkolóba, egyrészt hogy kiszellőzzön a feje, másrészt ha akarja, nyissa ki ott ezt a borzalmas szagú konzervet. Sanyi iszonyatosan felháborodott emiatt, de nem érdekelt, majd felrobbantam, hogy ezt tényleg komolyan gondolta” – mondta Növényi Norbert, akinek kollégája végül felbontotta a konzervet a közeli parkolóban, amelytől minden kollégája kiborult. „Zombi üzemmódban voltam az adás hátralevő részében. Kávét és parfümöt szagoltatok azóta is. Amikor a bázakerettyei nagypapámmal anno sétáltunk az erdőben és megcsapott minket a szennyvíz szaga még az is enyhe volt ahhoz képest, amit akkor éreztem, mikor a konzervet felnyitották. Ráadásul Norbi pulcsijára is fröccsent a konzervből, olyan rosszul voltam, végig hányingerrel küszködtem. Óriási köszönet Norbinak, hogy megakadályozta Sanyit, hogy ezt a konzervet a stúdióban nyissa ki. Ugyanakkor nagyon sajnáltam őt, a pulcsijának annyi lett, még bezacskózva is éreztük a konzerv borzalmas szagát” – árulta el Pordán Petra, akinek egyetlen kollégája sem bírta megkóstolni a svéd különlegességet.

cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com