Spanyol Filmhét az Urániában

Hatodik alkalommal rendezik meg 2019. október 29. és november 3. között a Spanyol Filmhetet az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Spanyol Nagykövetség, a Budapesti Cervantes Intézet és az Uránia együttműködésében megvalósuló rendezvény kínálatban idén tizenkét filmet láthatunk, az elmúlt év nagy spanyol mozisikerei mellet művészfilmeket és filmkülönlegességeket – természetesen valamennyit eredeti nyelven, magyar felirattal. A kortárs spanyol filmkultúra hazai bemutatásában hiánypótló szerepet betöltő filmhéten ezúttal hangsúlyos szerephez jutnak a művészetek, a gasztronómia, a történelmi és a társadalmi kérdések, de természetesen érzelmekben és humorban sem lesz hiány. Olyan sztárokat láthatunk viszont a mozivásznon, mint Dani Rovira (Superlópez), Gloria Muñoz (Vallásos rajongás), Javier Gutiérrez (Bajnokok) és Antonio de la Torre (A rendszer), aki egyebek mellett Mészáros Márta Aurora Borealisában is szerepelt. A fesztivál iránt érdeklődők idén Facebook és Instagram játékon is részt vehetnek, értékes nyereményekért. A filmhét október 29-én, kedden Marta Díaz de Lope Díaz rendezőnő első nagyjátékfilmjével, a Vallásos rajongással indul. A történet női nézőpontból, a Gloria Muñoz alakította főhős szemszögéből rajzol szatirikus képet egy andalúziai kisváros férfiak által dominált vallási közösségéről és társadalmáról. A film közönségdíjas lett a Málagai Filmfesztiválon, egyik mellékkaraktere, Carmen Flores pedig megkapta a legjobb női mellékszereplő díját. A vígjátékok sorát gazdagítja a programban a tavalyi év két legsikeresebb spanyol komédiája is, a Superlópez (október 31-én) és a Bajnokok (november 2-án). A Superlópez című film az észak-amerikai szuperhősök paródiájaként 1973-ban napvilágot látott legendás képregény és képregényhős élőszereplős újjászületése mozgóképen, amely Dani Rovira kitűnő alakításával az év egyik legnézettebb spanyol mozidarabja lett. A Bajnokok főhőse egy menő kosárlabdaedző (Javier Gutiérrez), akit egy ittasan elkövetett közlekedési kihágása miatt büntetésből (és terápiás célból) egy értelmi fogyatékossággal élő fiatalokból álló kosárcsapat mellé rendelnek. Új játékosainak ártatlansága, érzékenysége és humora nem várt módon változtatja meg életét. A filmhét során olyan további, kiváló játékfilmeken át jutnak el hozzánk ibér történetek, mint a hiedelmekkel teli Baszkföldről hírt adó XIX. századi igaz mese, az Óriás (október 30-án), a politikai korrupciónak tükröt mutató A rendszer (november 1-jén), a két cigánylány kapcsolatáról szóló Carmen és Lola (szintén november 1-jén) vagy a sztárság és identitás kérdéseit feszegető Ki énekel majd neked? (november 2-án). Az Óriás egy valóságban is létezett személy, az „altzói óriásként” is ismert Miguel Joaquín Eleizegui életéről készült kosztümös mozi, amely tíz kategóriában nyerte el a rangos Goya-díjat 2018-ban, és ezzel minden idők legsikeresebb baszk nyelvű filmje lett. A rendszer Rodrigo Sorogoyen pazar politikai thrillere, amelynek főhőse (Antonio de la Torre) befolyásos, karizmatikus politikus, aki korrupciós botrányba keveredik, s minden ügyességére szüksége van, hogy bőrét mentse. A hét Goya-díjat és több tucat egyéb elismerést nyert film megdöbbentő erővel ábrázolja a politika színfalai mögötti viszonyokat. Arantxa Echevarría Carmen és Lola című drámájában, amelynek premierje Cannes-ban volt, két Madrid környéki roma tinédzser vívja a maga szabadságharcát a sorsukat beszabályozó tradíciókkal szemben. A Ki énekel majd neked? szintén női történet, két asszonyról szól, akik már azt sem tudják, kik is valójában, mert életüket az tölti ki, hogy másnak tettetik magukat: egyikük énekesnő, a másik pedig a rajongója, aki oly módon menekül a valóság elől, hogy esténként idolját utánozza a karaokebárban. November 3-án a kortárs spanyol film egyik legsikeresebb női szerzőjének, Icíar Bollaínnak az Út a királyi operába című életrajzi filmje kerekíti le a játékfilmes válogatást. Bollain, aki a kamera mindkét oldalán gyakran feltűnik, ezúttal Carlos Acosta, a világhírű kubai balett- táncos történetét beszéli el. Acosta – aki a filmben önmagát alakítja – úgy lett a táncművészet legendás alakja, hogy soha nem akart táncolni. A megható és lélekemelő film végigjárja az utat, amely egy csillag születéséhez vezetett. Az idei Spanyol Filmhéten különös hangsúlyt kapnak a művészetek – a tánc mellett a zene és a képzőművészet is. A Camarón: Flamenco és forradalom című dokumentumfilm (november 2-án) a flamenco zene egyik megújítója, a fiatalon elhunyt Camarón de la Isla kivételes alakját idézi meg, míg A Prado múzeum – Csodák gyűjteménye (október 30-án) a 200 éve fennálló madridi Prado Múzeum elképesztően gazdag festészeti anyagán vezet végig Jeremy Irons kalauzolásával. Idén a korábbi éveknél nagyobb szerepet kapnak a programban a dokumentumfilmek. A fentieken kívül láthatjuk (október 31-én) a Minden szem lencsében lakik egy isten című, személyes hangú gasztrodokut Spanyolország egyik legjobb étterméről, az alicantei hegyekben található, két Michelin-csillagos L’Escaleta mindennapjairól, filozófiájáról. Látható lesz továbbá (november 1-jén) a világszerte számos díjjal elismert és a legfrissebb napi hírek szintjén is aktuális történelmi-politikai dokumentumfilm, A mások csendje, amely a Franco-korszak áldozatainak újraindított jogi küzdelmét dokumentálja. A fesztivál iránt érdeklődők idén Facebook és Instagram játékon is részt vehetnek, amelyen a budapesti El Asador és a Pata Negra étterembe nyerhetnek vacsorát.

 

Forrás, fotó: urania-nf.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com