A SpaceX teherszállító űrhajója megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra

Megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat Dragon nevű, ember nélküli teherszállító űrhajója rakományával vasárnap.

    A Dragont egy robotkar segítette a dokkolásban három nappal azután, hogy útnak indult az amerikai légierő floridai, Cape Canaveral-i támaszpontjáról.
Három tonnás szállítmánya változatos fajtájú fonalférgeket, génmódosított szuperegereket és egy empatikus robotot is tartalmazott. A körülbelül 120 ezer fonalféreg egy mezőgazdasági tanulmányhoz kell, míg a 32 hagyományos és a 8 szuperegér egy tudományos kísérlet része. A módosított génállománnyal rendelkező szuperegerek izomtömege kétszerese a hagyományos egerekének.
Az űrkapszula egy nagyméretű, kerek, mesterséges intelligenciával bíró robotfejet is szállított, amely képes az űrhajósok érzelmeinek érzékelésére. A Cimon nevű robot elődjét tavaly tesztelték az űrállomáson.
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) karácsonyi ajándékokat is küldött a hatfős legénységnek. A SpaceX 19-szer fuvarozta a NASA rakományát a Nemzetközi Űrállomásra az elmúlt hét évben.
“Minden egyes alkalommal, amikor új járművet üdvözölhetünk a fedélzeten, vele együtt mindazoknak a lelkéből is átveszünk egy darabot, akik hozzájárultak a projekthez” – mondta az űrállomást vezető Luca Parmitano.
Az asztronauták hétfőre is rakományt várnak, amelyet Oroszország indított útnak Kazahsztánból még pénteken.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com

cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com