SOMLÓ TAMÁS EMLÉKÉRE DUPLA KONCERTET ADNAK ZENÉSZTÁRSAI

A nagy érdeklődésre való tekintettel, újabb koncertdátumot hirdettek Somló Tamás emlékkoncertjére, így nem csak november 26-án, hanem 27-én is felcsendülnek a legismertebb dalok a legendás művész repertoárjából az Akváriumban.

A tavaly elhunyt Somló Tamás november végén ünnepelné 70. születésnapját. Gyermekei méltó módon tisztelegnek édesapjuk előtt, így az általuk megszervezett műsorban nagyon színes a fellépői paletta: régi pályatársak, barátok és fiatal zenészek előadásában hallhatjuk Somló emblematikus szerzeményeit egy 19 fős bigband közreműködésével.

„Óriási megtiszteltetés hogy olyan neves művészek mondtak igent a megkeresésünkre, mint Presser Gábor, Charlie, Geszti Péter vagy Frenreisz Károly. Emellett velünk lesz a fiatalabb generáció több neves zenésze is (például Kama a MaryPopkisből, Vitáris Iván az Ivan&The Parazolból), akik azt bizonyítják, hogy Somló Tamás munkássága generációkon átívelő volt.
A Nem adom fel, az Álomarcú lány vagy az Annyi mindent nem szerettem még című slágerek – a teljesség igénye nélkül- szerintünk hallhatatlanok, így bízunk benne, hogy Apu fentről mosolyog és együtt ünnepel majd velünk 26-án és 27-én is” – mondta Somló Dani.

A koncertet egy különleges kiállítással fűszerezik meg a szervezők, amely Somló Tamás teljes életútjába enged betekintést.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com