Sok helyen okozott károkat a viharos szél

Sok helyen okozott károkat a viharos szél, amely tetőket bontott meg, fákat döntött az utakra vagy autókra – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn az MTI-vel.

    Mukics Dániel elmondta, a vasárnap óta tartó viharos szél elsősorban Zala és Veszprém megyét érintette. Vasárnap körülbelül 50, hétfőn kora estig mintegy 160 riasztásuk volt a tűzoltóknak.
Jellemzően kidőlt fák, leszakadt faágak okoztak gondot, amelyek úttestre, villanyvezetékekre, vasúti felsővezetékekre, vasúti sínre dőltek. A tűzoltók folyamatosan végzik a viharkárok felszámolását.
Zala megyében hétfőn késő délutánig 34 helyre riasztották a katasztrófavédelem szakembereit. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság tájékoztatása szerint az esetenként óránkénti 70-80 kilométeres szél miatt a legtöbb esetben kidőlt fák okoztak útakadályt vagy károkat, de senki sem sérült meg.
Surd külterületén egy útra dőlő fa miatt összeütközött két személygépkocsi, a 7-es főúton Galambok térségében pedig egy arra haladó jármű elé zuhant egy kidőlt fa. Zalakaroson és Nagykanizsán egy-egy kidőlt fa szintén személyautót rongált meg.
Veszprém megyében hétfő délutánig tizenhárom esetben adott munkát a viharos szél a tűzoltóknak. Csondor Henrietta, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: Lovason egy bádogtetőt bontott meg a szél, több más településen – köztük Berhidán és Balatonalmádiban – pedig kidőlt fák miatt riasztották a tűzoltókat.
Fejér megyében is fákat döntött ki az erős szél. Szabó-Bisztricz Anett katasztrófavédelmi szóvivője elmondta: Iszkaszentgyörgyön optikai kábelre, Polgárdinál és Csákváron pedig az úttestre dőltek fák.
Az OKF később azt is közölte: az északkeleti országrészben, főként Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében is gyakran riasztották viharkárokhoz a tűzoltókat.
Nyíradonyban például telefonvezetékre, Ricsén és Vörsön villanyvezetékre, míg Debrecenben, valamint a 41-es főúton, Napkor és Apagy között autóra dőlt fa, zuhant ág.
Tapolcán és Szombathelyen tetőt bontott meg a vihar, Sátoraljaújhelyen pedig egy ház tűzfalának egy része omlott le az erős szél miatt egy autóra.
Hajmáskér és Pétfürdő között elakadt egy személyvonat, mert feltehetőleg ugyancsak a viharos széltől leszakadt a felsővezeték.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőre a viharos szél veszélye miatt Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki.
Azt írták: a Dunántúlon és északkeleten, az Észak-Alföldön több helyen viharos északnyugati szél várható. Kiemelten este a nyugat-dunántúli tájakon és a Bakony, Balaton térségében óránkénti 90 kilométeresnél erősebb széllökések is előfordulhatnak. Jelentősebb mérséklődés kedden késő délutántól valószínű, késő este már csak az Alpokalján lehet viharos a szél.
Emellett Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyére a felhőszakadás, Bács-Kiskun és Csongrád megyére a heves zivatarok, míg Baranya, Somogy és Zala megyére a sok eső veszélye miatt adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
Mint írták, este zivatar főként a Dél-Alföldön alakulhat ki. Kedden pedig a keleti határ mentén lehet egy-egy zivatar, átmeneti viharos széllökések és rövid idő alatt 20-30 millimétert meghaladó csapadék kíséretében. A Dél-Dunántúlon eshet területi átlagban is 20 milliméternél több eső.
Keddre már csak Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést az erős szél miatt.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com