Soha nem volt ilyen magas Afrika legnagyobb édesvízű tavának vízállása

 A valaha mért legmagasabb Afrika legnagyobb édesvízű tavának vízállása, a Viktória-tó vízszintje csütörtökön 13,42 méterre emelkedett – jelentette be egy ugandai vízienergia-fejlesztő vállalat.

    Az Uganda, Kenya és Tanzánia határán elterülő Viktória-tó eddigi legmagasabb vízállása 13,41 méter volt, ezt 1964. május 5-én jegyezték fel – írta a Eskom Uganda Ltd. pénteken Twitter-üzenetében.
Az Eskom, amely a Nalubaale vízierőművet működteti Uganda keleti részén közölte, hogy ezentúl a tóba érkező víz ki fog ömleni. A tóból jelenleg másodpercenként 2400 köbméter víz árad a Nalubaale és a Kiira vízierőművekbe – tették hozzá.
A Viktória-tó a világ legnagyobb trópusi tava, a Nílus leghosszabb felső ágának, a Fehér-Nílusnak a forrása. Vízgyűjtő területe mintegy 170 ezer négyzetkilométer. A tó vizének 80 százalékát közvetlenül a területére hulló csapadékból kapja, emellett több ezer kis patak, valamint a Kagera folyó táplálja.
Megfigyelők figyelmeztettek arra, hogy a Nílus mentén áradások léphetnek fel. Már érkeztek jelentések arról, hogy a Kyoga-tó – amelyen a Fehér Nílus áthalad – és az Albert-tó árad, több ezer ember menekült el otthonából.
Uganda számos körzetében az átlagosnál jóval több csapadék hullott az elmúlt időszakban a helyi meteorológiai szolgálat szerint. A szakemberek úgy vélik, hogy az elmúlt időszak folyamatos esőzései, a környezet pusztulása és a városfejlesztés okozza a magas vízállást.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com