A ŠKODA AUTO legyártotta hétmilliomodik OCTAVIA modelljét

A ŠKODA Mladá Boleslav-i főüzemében február 20-án legördült a szerelőszalagról a hétmilliomodik ŠKODA OCTAVIA. A modellsorozat kezdetei egészen 1959-ig nyúlnak vissza, a kilencvenes évek közepén pedig a modern OCTAVIA első generációja jelenhetett meg a márka első, immár teljes egészében a Volkswagen Csoport tagjaként kifejlesztett modelljeként.

Azóta az OCTAVIA sikere szolgált a cseh autógyártó további dinamikus fejlődésének alapjául. 2019 folyamán a ŠKODA összesen 363 700 darabot szállított ki ügyfeleinek „bestselleréből”, novemberben pedig már a negyedik nemzedék ünnepelte prágai világpremierjét.

 Michael Oeljeklaus, a ŠKODA AUTO igazgatótanácsának a termelés és a logisztika területeiért felelős tagja hangsúlyozta: „Az OCTAVIA a márka szíve, s a kilencvenes évek közepe óta elért sikereivel jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a ŠKODA regionális piacvezetőből nemzetközileg is sikeres autógyártóvá válhatott, aki időközben már volumengyártóként alapozhatta meg pozícióját. A jelen termelési jubileum így egészen különleges esemény számunkra, egyben a termelés és a logisztika munkatársai kiváló teljesítményének meggyőző bizonyítéka”.

Az „Ős-OCTAVIA” már 1959-től nagyvonalú térkínálattal és korszerű technikával bizonyult meggyőzőnek, s ez volt a nyolcadik független kerékfelfüggesztéssel készülő ŠKODA, egyben a cseh gyártó ugyancsak nyolcadik modellje a második világháború után. Az OCTAVIA nevének forrása ezért a latin „Octo”, vagyis a „nyolc” számnév. Tizenkét éves gyártása – 1964-ig lépcsőshátú, 1971-ig kombiváltozatban – alatt a ŠKODA összesen mintegy 400 ezer darabot készített e népszerű modellsorozata tagjaiból.

Színpadon a „bestseller”

A párizsi Mondial de l’Automobile alkalmával, 1996 őszén mutatta be a ŠKODA a modern OCTAVIA első generációját, amely évtizedek óta az első ŠKODA-modellként jelenhetett meg az alsó-középkategóriában. Emellett ez volt a cseh gyártó első modellje, amelyet teljes egészében már a Volkswagen Csoport tagjaként fejlesztettek ki. A lépcsőshátú limuzin formavilága és térkínálata egyaránt találkozott a vásárlóközönség ízlésével, s a következő évben már mintegy 61 ezer példányban gördült ki a gyárcsarnokokból. 1998-ban a ŠKODA – közel megduplázva a termelést – már több mint 117 500 darabot gyártott belőle, 2010-ig pedig összesen 1 440 000 első generációs OCTAVIA készült, a végén már utódjával párhuzamosan.

Az OCTAVIA második generációjával vette kezdetét a ŠKODA világméretű termelése

Ezt az utódot pedig 2004 márciusában a Genfi Autószalonon mutatta be a ŠKODA a nagyközönségnek, s az OCTAVIA II töretlenül folytatta elődje sikertörténetét, időtlen eleganciájú formavilággal és még tágasabb térkínálattal keltve mély benyomást. Emellett nagyobb csomagtér és a legkorszerűbb technika jellemezte, s az első ízben kapható közvetlen befecskendezésű benzinmotorokon túl új, hatfokozatú manuális és automata sebességváltók is megjelentek a választékban, köztük a kettős tengelykapcsolós váltóművel (DSG). A még színvonalasabb menetkényelemről új többkaros hátsó felfüggesztések, míg a biztonságról fékasszisztenssel (Brake Assist) kiegészített, s Európában az alapfelszereltséghez tartozó blokkolásgátló berendezés (ABS), valamint négy légzsák és új aktív fejtámlák gondoskodtak. A ŠKODA összesen mintegy 2,5 milliót gyártott az OCTAVIA második generációjának tagjaiból.

2005-ben indult be az OCTAVIA II gyártása az indiai Aurangabadban, 2007-től a Shanghai Volkswagen (ma SAIC Volkswagen Automotive Co., Ltd.) készítette az OCTAVIA második nemzedékét a kínai piac számára, 2009 óta pedig az OCTAVIA Kalugában, a Volkswagen oroszországi gyárában is legördülhetett a szerelőszalagról.

Az OCTAVIA harmadik generációjának premierje

A ŠKODA 2012-ben mutatta be „bestsellerének” harmadik nemzedékét, amelynek gyártása a következő évben Ukrajnában és Kazahsztánban is megkezdődött. 2017 februárban a gyártó széleskörűen átdolgozta OCTAVIA sorozatát, még karakteresebbé téve sikermodelljét. A ŠKODA Connect mobil online-szolgáltatásokkal az OCTAVIA először szolgált éppoly fejlett, mint kiterjedt connectivity-kínálattal. A ŠKODA eddig nagyjából 2,6 milliót készített az OCTAVIA harmadik nemzedékének tagjaiból.

A negyedik generáció világpremierje 2019. november 11-én.

November 11-én Prágában tartotta a „bestseller” negyedik generációja világpremierjét. Az új OCTAVIA még tágasabb, biztonságosabb, fejlettebb hálózati kapcsolatokat kínál és érzelemgazdagabb, mint valaha. Hosszabb és szélesebb elődjénél, még nagyobb csomagteret kínál és a ŠKODA új formai nyelvezetének köszönhetően érzelemdúsabb vizuális stílusjegyek jellemzik. Az új utastér-koncepció az átlagfeletti térkínálatot és kiemelkedő funkcionalitást igényes anyagválasztással és ötletes részletmegoldásokkal kombinálja, miközben az innovatív connectivity-megoldások és az új vezetői segédrendszerek még magasabb szintre emelik a kényelmet és biztonságot.

Forrás/fotó: Porsche Hungária



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com