Sikerült teljesen eltávolítani AIDS-kórokozókat élő egerek örökítőanyagából

Sikerült teljesen eltávolítani AIDS-kórokozókat élő egerek örökítőanyagából amerikai kutatóknak.

    Az eljárást modern antiretrovirális gyógyszerek kombinációja és a CRISPR/Cas9 nevű génolló együttes alkalmazása tette lehetővé – írták a Nature Communications című tudományos folyóiratban.
A 13 kezelt egér közül öt szervezetében már 5 héttel a kezelés után nem volt kimutatható a vírus. A terápiával tehát olyan vírusokat is elértek, amelyek inaktívan pihennek a sejtek örökítőanyagában és amelyeket eddig az embereknél alkalmazott eszközökkel nem értek el.
A HIV-fertőzöttség korábban egyenlő volt a halálos ítélettel, a kifejlesztett antiretrovirális gyógyszerekkel az AIDS kórokozóját azonban ma már remekül kordában tudják tartani. Tanulmányok azt is bizonyították, hogy a HIV hatékony terápia mellett nem fertőző. A gyógyszereket azonban egy életen át kell szedni, ami mellékhatásokkal járhat.
Kamel Khalili, a pennsylvaniai Temple Egyetem és Howard Gendelman, a Nebraskai Egyetem kutatója két módszert kombináltak. Egyrészt olyan szert adtak az egereknek, mely a HIV-vírus aktivitását több napra elfojtotta. Ezt az úgynevezett hosszan tartó, lassú hatékonyságú terápiás stratégiát (LASER ART) kombinálták a korábban kifejlesztett CRISPR-Cas9 nevű génolló-technológiával, amely az érintett sejtek DNS-éből kivágja a vírus örökítőanyagát.
Önállóan sem a LASER ART, sem a génolló nem tudja teljesen eltávolítani a HIV-vírust.
Az ismételt kezelések hatására a vírus az állatok egyharmadánál egy ki nem mutatható szintre süllyedt. Azokban az egerekben azonban, amelyeket csak az egyik módszerrel kezeltek, a vírus továbbra is megmaradt.
“Ez a tanulmány fontos lépést jelent az emberi HIV-fertőzés lehetséges gyógyításának kifejlesztése felé” – írta a Temple Egyetem.
Bár a kombinált terápia eredményei sokat ígérőek, további kutatásokra van szükség. Khalil szerint egy éven belül megnyílhat az út a majmokon, és lehetőség szerint embereken végzett klinikai vizsgálatok felé.

 

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com