Seuso-kincs – Állandó kiállítás nyílt a Nemzeti Múzeumban

A 4. századi Pannonia kultúráját bemutató, új kiállítás részeként tekinthető meg péntektől a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM) a Seuso-kincs néven ismert késő-római ezüst leletegyüttes.

Az európai kultúra alapjai az ókori Hellászba vezethetők vissza, majd a görög kultúra vívmányait a rómaiak összegezték, őrizték meg és adták tovább, Claudius császár idejétől Pannoniában is – emlékeztetett a tárlat megnyitóján az emberi erőforrások minisztere.

Kásler Miklós hangsúlyozta: a Seuso-kincslelet eszmetörténeti jelentősége az, hogy rajta ezüstbe vésték a görög-latin kultúrát, de megjelent egy újfajta spiritualitás, a kereszténység is. Varga Benedek, az MNM főigazgatója felidézte, hogy a leletegyüttes darabjait korábban az Országházban, majd hat magyarországi városban, illetve egy ideiglenes tárlaton a Nemzeti Múzeumban is bemutatták.

A Dági Marianna és Mráv Zsolt által rendezett állandó kiállítás bevezeti a látogatót a késő-római Pannonia elitjének világába, kontextusba helyezve a Seuso-kincs 14 ezüstedényét, az elrejtésükre szolgáló rézüstöt és a leletegyütteshez köthető kőszárhegyi ezüst quadripust.

Forrás: MTI.hu
Fotó: mnm.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com