Serie A – Olaszország rangadójával rajtol a forduló 

Olaszország rangadójával, a Juventus-Internazionale mérkőzéssel kezdődik pénteken a labdarúgó Serie A 15. fordulója, és a találkozónak leginkább az a tétje, hogy az Inter képes lesz-e izgalmasabbá tenni a mostani szezont.

A legutóbbi hét kiírásban bajnok Juventus a mostani idényben a korábbiaknál is jobban kiemelkedik az olasz mezőnyből. Massimiliano Allegri együttese 14 mérkőzésen csupán két pontot veszített, s a második Napolit nyolc, a harmadik Intert 11 ponttal előzi meg, a legutóbb bronzérmes AS Románál pedig 20 ponttal gyűjtött többet.

Pénteken a milánói kék-feketéknek lesz lehetőségük arra, hogy saját maguk – és ezzel a Napoli – esélyeit visszahozzák a bajnoki versenyfutásban, de a jelenlegi forma alapján már a döntetlen is bravúrnak számítana Luciano Spalletti csapatától a 198. bajnoki Derby d’Italián.

Az Internazionale legutóbbi, 2010-es bajnoki címe óta 16 Serie A-találkozón mindössze kétszer tudta legyőzni a Juvét, 2012 novembere óta nem nyert bajnoki meccset Torinóban, viszont az előző szezonban egy ponttal távozott ősi riválisa pályájáról.

A meccset a Bajnokok Ligája jövő heti záró csoportköre miatt vívják pénteken a felek. A BL-ben ugyancsak a Juventus van kedvezőbb helyzetben, mivel Cristiano Ronaldóék a záró fordulót csoportelsőként, már biztos továbbjutóként várják, és a sereghajtó Young Boysnál vendégeskednek majd szerdán. Az Inter viszont csak harmadik a négyesében és mindenképpen győznie kell kedden a PSV ellen, hogy legyen esélye a nyolcaddöntőbe jutni.

A második Napoli az Inter pontrablása esetén minden bizonnyal faragna hátrányából, ugyanis a 19. helyen szerénykedő Frosinonét fogadja majd szombaton. Carlo Ancelotti tanítványai ugyanakkor nem vehetik félvállról a meccset, mert akkor könnyen úgy járhatnak, ahogy két hete a sereghajtó Chievo ellen játszott gólnélküli döntetlennél.

A bajnokság egyetlen magyar érdekeltségű csapatában, a Bolognában Nagy Ádám hetek óta a kispadról nézi a bajnokikat, igaz, Filippo Inzaghi a legutóbb már az utolsó percekben pályára küldte a válogatott középpályást, aki aztán kedden végigjátszotta együttese simán megnyert Olasz Kupa-mérkőzését a Crotone ellen. Nagy eddig hét bajnokin jutott szóhoz a szezonban, s nem elképzelhetetlen, hogy visszakerül a csapatba, mely szeptember 30. óta nem nyert bajnokit, s most az Empoli otthonában javíthat. Az akkori, Udinese felett aratott győzelem alkalmával a magyar futballista végig a pályán volt.

    Serie A, 15. forduló:

    péntek:
Juventus-Internazionale 20.30
szombat:
Napoli-Frosinone 15.00
Cagliari-AS Roma 18.00
Lazio-Sampdoria 20.30
vasárnap:
Sassuolo-Fiorentina 12.30
Empoli-Bologna 15.00
Parma-Chievo 15.00
Udinese-Atalanta 15.00
Genoa-SPAL 18.00
AC Milan-Torino 20.30

A tabella:
1. Juventus       14  31- 8  40 pont
2. Napoli         14  28-14  32
3. Internazionale 14  27-12  29
4. AC Milan       14  24-18  25
5. Lazio          14  20-16  24
6. Torino         14  19-16  21
7. AS Roma        14  24-18  20
8. Sassuolo       14  21-19  20
9. Parma          14  15-18  20
10. Sampdoria      14  21-17  19
11. Atalanta       14  26-19  18
12. Fiorentina     14  18-13  18
13. Cagliari       14  13-17  16
14. Genoa          14  19-29  15
15. SPAL           14  13-23  14
16. Udinese        14  12-18  13
17. Empoli         14  17-25  13
18. Bologna        14  12-22  11
19. Frosinone      14  11-29   8
20. Chievo         14  11-31   2
A Chievótól 3 pontot levontak.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com