A SEAT több mint 1,1 milliárd eurós beruházással indítja útjára a vadonatúj SEAT Leon-t

A SEAT tegnap este martorelli központjában mutatta be a vadonatúj SEAT Leont, melynek célja, hogy újabb lendületet adjon a kompakt kategóriának. A társaság több mint 1,1 milliárd eurót fektetett be annak érdekében, hogy hatékonyabb motorokkal, a következő szintű csatlakoztathatósággal és vezetést támogató rendszerekkel, nagyszerű dinamizmussal és szemet gyönyörködtető esztétikával rendelkező járműveket hozzon a piacra.

A SEAT Leon mindig a márka termékpalettájának alapvető modellje, kategóriában igazodási pontot jelentő modell volt, amelyet a három generációnyi élettartam alatt a több mint 2,2 millió értékesített Leon bizonyított. A negyedik generációt úgy tervezték és fejlesztették, hogy folytathassák ezt a kiemelkedő teljesítményt, és a konnektivitás, a hatékonyság, a dinamizmus és a biztonság is a következő szintre emelkedjék.

„A SEAT Leon a legkelendőbb modellünk, és szeretnénk folytatni nagyszerű pályafutását. Ezért a SEAT több mint 1,1 milliárd eurót fektetett be a vadonatúj SEAT Leonba, elsősorban a járműf

ejlesztésbe és a gyártóberendezések fejlesztésébe.”– mondta Carsten Isensee, a SEAT ügyvezető elnöke, és a pénzügyekért valamint informatikáért felelős alelnöke, majd hozzátette: „2019 rekord év volt a vállalatnál, amikor több mint 570.000 autót értékesítettünk. Ez a cég 70 éves történetének legnagyobb mennyisége, és ezzel az egyik legjobb termelési mutatót is elértük, mivel több mint 500.000 autót gyártottunk Martorellben. Mindezek kiváló alapot adnak a 2020-as év elindításához.”

A vadonatúj Leon ötvözi azt a SEAT minden járművét jellemző formatervezési filozófiát, és bizalmat, eleganciát valamint sportosságot hoz a kompakt kategóriába, úgy, hogy csak néhány autónál látható koherenciát, derűt és érettséget is magában hordozó autót alkot.

Az új SEAT Leont Barcelonában, a márka martorelli központjában tervezték, fejlesztették és gyártották.

 

Forrás, fotó: Porsche Hungária



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com