Sárvári szkander országos bajnokság – nemzetközi mezőnyben avattak bajnokokat

Nemzetközi mezőny a szkanderosok országos bajnokságán! A sárvári ob-n ugyanis bolgár, orosz, ukrán és török versenyzők is asztalhoz álltak.

A magyar válogatott tagjai közül többen is eredményesek voltak. Az ob ismét remek lehetőséget biztosított arra, hogy a megváltozott korosztály- és súlycsoportváltásokat nemzetközi mezőnyben ’tesztelhesse’ a szakvezetés.

„Ezen az ob-n fantasztikus mezőny jött össze. Több feltörekvő klub bizonyította, hogy remek munkát végeztek az elmúlt időszakban. Több érdekes eredmény is született, többek között a masters korosztályú Dobrocsi József a felnőtt korosztályban is elindult, és ott bronzérmes lett. A paraversenyző Simon Dani pedig – a saját kategóriáján kívül – a juniorok között is győzni tudott. Visszatérve a klubokra: a szkander-társadalom egyre szélesebb. Győrben, Bakonyszentivánon például egyre többen sportolnak a korábbi meghatározó klubok mellett” – összegzett Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke azután az ob után, amely csapatversenyét a Dóró Team nyerte meg.

A szkander-válogatott a nyár folyamán folytatják a felkészülést a hazai rendezésű Világkupára, a Judgement Day-re, amelyet szeptemberben rendeznek meg Verőcén.

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com