Sarri szeretne hazatérni Olaszországba

Maurizio Sarri, az Európa-liga-győztes Chelsea labdarúgócsapatának vezetőedzője azt mondta, “nehéz” első angliai éve után szeretne visszatérni Olaszországba, hogy közelebb lehessen a családjához.

A londoni klub az El megnyerése mellett harmadikként zárt a Premier League-ben, az angol ligakupában pedig döntőt játszott, a viszonylag sikeres szezon ellenére azonban a szurkolók nem igazán fogadták el az olasz szakembert.

A tréner a Vanity Fairnek úgy nyilatkozott, amióta a szigetországba költözött, úgy érzi, “valami hiányzik”. “Nekünk, olaszoknak nagy a honvágyunk. Nehéz év volt – fogalmazott a 60 éves Sarri. – Kezdem érezni a hatását annak, hogy távol vagyok a barátaimtól, ritkán látom az idős szüleimet. De az én koromban csak profi döntéseket hozok. Nem fogok már húsz évig dolgozni. A kispad kemény meló.”

Az edző a Napolitól szerződött a Chelsea-hez, az olasz sajtó pedig már kész tényként kezeli, hogy hazatér és a bajnok Juventus irányítását veszi át. “A nápolyiak tudják, mennyire szeretem őket. Tavaly azt választottam, hogy külföldre, és nem egy másik olasz klubhoz megyek. A kapcsolatunk nem fog változni” – mondta Maurizio Sarri.

Forrás: MTI.hu
Fotó: wiki



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com