Sanyi nem hagyja, hogy műsorvezetőtársai pazaroljanak

A világon évente több millió tonna emberi fogyasztásra még alkalmas élelmiszert dobunk ki. Egy brit házaspár figyelemfelkeltő akcióba kezdett a pazarlás csökkentése érdekében. 4 hétig ismerőseik, barátaik maradékait ették.

Ennek apropóján a Sláger Reggel műsorvezetői is behozták azokat az ételeket, amiket lehet, hogy kidobtak volna, mert már lejárt a szavatossága, vagy éppen már nem volt olyan friss.

A téma az volt, hogy egy fiatal vegán pár 1 hónapon keresztül kizárólag olyan ételeket evett, amiket mások kidobásra szántak. Céljuk az volt, hogy felhívják a figyelmet az ételpazarlásra. Olyan élelmiszereket ettek, amelyek csomagolása szerint lejárt a szavatosságuk, de még fogyaszthatók voltak, gyümölcsöt olyan kertes házakból kaptak, ahol bőséges volt a termés, és megkérték családtagjaikat, barátaikat, hogy mielőtt kidobnák az ételeket, szóljanak nekik.

Sanyinál és Norbinál nem sok maradék volt, míg Csabinál és Petránál akadt némi alma, narancs és lejárt joghurt. Sanyi, hogy bizonyítsa, hogy ezeknek semmi baja, megreggelizett ezekből.

Hallgasd vissza a Sláger Reggelt, hiszen Petra és a fiúk gerinctornáztak, de a bürokratikus banki rendszerekről is beszélgettek.

Sláger Reggel minden hétköznap 6 és 10 között.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com