Salvini szerint a bevándorlók integrálása csak az illegális migráció megállításával biztosítható

Orbán Viktor kormánya a határzárral eredményt ért el, jelenleg Magyarország a lehető legkevesebb illegális belépéssel számol Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a kormánypárt Liga vezetője szerint. Salvini erről pártja kampánytalálkozóján beszélt pénteken.

Matteo Salvini az Olaszországot és egész Európát érintő bevándorlás problémájáról szólva kijelentette, hogy a migránsok ” tényleges integrációja” csak abban az esetben valósítható meg, ha a migránsok létszámát ellenőrzés alatt tartják.

“Ha évente 100 vagy 200 ezren érkeznek, kisebb és nagyobb hajókkal, akkor az káoszt teremt: én nem akarok káoszt” – jelentette ki Matteo Salvini. Az olasz belügyminiszter Ferenc pápa korábbi kijelentéseit idézve hangsúlyozta, hogy a helyzet ellenőrizhetetlenné válik, ha a politika az egyházfő “nyitott kikötők” és “mindenki jöhet” jelszavait követi.

Matteo Salvini megjegyezte, szerinte Ferenc pápa sem akar káoszt. Az Emilia-Romagna tartományban található Fidene városában tartott Liga-gyűlésen Matteo Salvini csütörtöki magyarországi látogatására is utalt: a határzár építését dicsérte az illegális bevándorlók megállítására. Orbán Viktor eredményt ért el, jelenleg az illegális belépések száma Magyarországra a lehető legkevesebb – jelentette ki.

Kifejtette, a “szabályosan” érkező és “jó szándékú” bevándorlókat testvéreinek tartja. Hozzátette, Olaszországba azonban nem lehet többé hajóval megérkezni, “amíg én vagyok a belügyminiszter csak engedéllyel lehet belépni Olaszországba, ha nincs engedély, nincsen belépés”.

Matteo Salvini emlékeztetett, hogy az EP választások előtti vasárnap, május 18-án a milánói dóm előtti térre várja az olaszokat egy – mint mondta – “precedens nélküli” politikai találkozóra. A Salvini meghirdette európai szuverenisták megmozdulására a Liga vezetőjének bejelentése szerint 15 európai jobboldali párt vezetője vesz majd részt, köztük Marine Le Pen a francia Nemzeti Tömörülés (RN) elnöke, valamint dán, finn, svéd, német, osztrák, cseh, bolgár erők.

Matteo Salvini kijelentette: a közelgő EP-választások forradalmat hoznak Európába, és “az európai forradalom most Olaszországból indul!”

Forrás: MTI.hu
Fotó: MTI.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com