Rudolf Péter megtörte a csendet: ekkor folytatódhat az Üvegtigris!

A színész nemcsak eddigi pályafutásáról, de az Üvegtigris folytatásának tervéről is részletesen mesélt a 103.9 Sláger FM-en.

A Kossuth- és Jászai-Mari díjas színész, Rudolf Péter neve szinte már összeforrt az Üvegtigrissel. A 2001-ben bemutatott magyar vígjáték azonnal kultuszfilm lett, így nem csoda, hogy a nagy sikerre való tekintettel további két rész is készült a hat jóbarát történetéből.

A nézők azóta is találgatják, hogy mikor kerülhet sor a film folytatására, mely kapcsán Rudolf Péter most elárulta az igazságot.

“Jól esik a nyomás, ami rajtunk van, de nem tudom, mikor lesz folytatása. Az egész csapattal mindig mesélni akartunk valamiről, de sosem általában véve kerestük a humort és a közönség kegyeit. Nagyon sok egyéb ötletem és tervem van, köztük filmes is” – mondta Rudolf Péter, aki ettől függetlenül nem zárkózik el a folytatástól.

“Nem zárjuk ki a folytatást, minden harmadik találkozásnál felmerül ez, mikor Búss Gábor Olivér barátommal találkozom. Gondolkodunk rajta, vannak részötletek, így egyáltalán nem zárom ki a folytatást” – árulta el Rudolf Péter a vasárnap a Sláger Témában.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com