Rövidpályás gyorskorcsolya vb – Liu Shaolin, Burján és Jászapáti negyeddöntős 500 méteren

Ahogy 1500, úgy 500 méteren is az egyaránt olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor és Burján Csaba, valamint Jászapáti Petra vette sikerrel a pénteki selejtezőt a rövidpályás gyorskorcsolyázók szófiai világbajnokságán.

    A 23 éves Liu Shaolin a legrosszabb, ötös pozícióból rajtolhatott az első körben, de így sem jelentett gondot számára a futam megnyerése, riválisait egyesével megelőzve tört az élre. A második fordulóban már az első pozícióból startolva rajt-cél győzelmet aratott, ráadásul a legjobb időt érte el az egész mezőnyben.
Burján első menetében elsőként fordult az első kanyarba és olyan tempót diktált, hogy csak a dél-koreai Li Dzsune Szeo bírta az iramát, viszont ő másfél körrel a vége előtt meg is előzte. Másodjára rendkívül nehéz ötösbe került és némi szerencse is kellett a továbbjutásához. A 24 esztendős pécsi versenyző a hármas pozícióból indult, de visszaesett a negyedik helyre, s annak köszönheti továbbjutását, hogy a dél-koreai Lim Hjo Dzsun elesett, s így harmadikként haladt át célvonalon az egyaránt olimpiai bajnok orosz Szemjon Jelisztratov és a kanadai Charles Hamelin mögött.
Varnyú Alex már az első fordulóban kiesett, miután a rajtnál kissé beragadt, s emiatt negyedikként vette be az első kanyart, s a későbbiekben sem tudott javítani.
A nőknél egykörös volt a selejtező, amelyet Jászapáti vett sikerrel. A 20 éves szegedi versenyző a legjobb, egyes pozícióból indult, helyét meg is őrizte a rajtnál, két körrel a vége előtt a címvédő dél-koreai Csoj Min Dzsong megelőzte őt, továbbjutását viszont így sem fenyegette veszély. Bácskai Sára Luca szintén legbelülről rajtolt, ám a startja nem sikerült jól, ezért egy kör alatt két pozíciót is vesztett, ráadásul harmadik helyen korcsolyázva az egyik kanyar kijáratánál elesett. A 19 éves sportoló elsodorta az egyik nagy esélyes dél-koreai Sim Szuk Hit, aki így hozzá hasonlóan kiesett, mivel nem volt továbbjutó pozícióban a bukásnál.
A vb pénteki programja az 1000 méteres selejtezőkkel folytatódik.

Szófia, 2019. március 8. Jászapáti Petra (b) a rövidpályás gyorskorcsolya világbajnokság női 500 méteres selejtőzében Szófiában 2019. március 8-án. Mögötte a koreai Min Dzsong Csoi, a belga Hanne Desmet és az amerikai Kristen Santos (b-j). MTI/Illyés Tibor

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com