A rongálás a szálláshelyek üzemeltetőinek leggyakoribb problémája

Négy szálláshelyből háromban már legalább egyszer előírást sértett a vendég, ezek közül a leggyakoribb a rongálás volt, ezt követte a szobába, apartmanba becsempészett nem fizető plusz vendég, míg harmadik helyen a lopás szerepel a statisztikák szerint – derül ki a Szállás.hu augusztusban végzett online felmérésből, amit csütörtökön jutattak el az MTI-hez.

    A felméréskor 1500 szálláshelyet és turisztikai szolgáltatót kérdeztek meg.

A közlemény idézi Keresztes Nórát, a cég marketing menedzserét, aki szerint a sort a fizetés nélkül távozók folytatják, majd a lezárt helyekre belógók, és gyakran előfordul a konyha vagy étterem, illetve a wellness részleg zárás utáni látogatása is.
Hozzátették, a medencés szállásoknál nemcsak a belógás lehet probléma, e helyeknek a harmadánál fordult már elő, hogy le kellett engedni a medence vizét, mert a vendég ott végezte el a dolgát.

Arról is beszámoltak, hogy a kihágások jellemzően nem igényeltek rendőri intézkedést: nagyjából tíz esetből egy miatt értesítették a rendőrséget. Ilyenkor általában a csendháborítás és az alkohol vagy drog hatása alatt álló személy agresszivitása, viselkedészavara az indíték, de volt már, hogy csalót lepleztek le, akivel szemben aztán eljárás indult.

A turisták számára programot, látnivalót nyújtó helyek kétharmadánál találkoztak már problémás vendéggel. A felmérés szerint a leggyakrabban rongálás, lopás fordult elő, illetve jellemező volt még, hogy a vendégek figyelmen kívül hagyták a nyitva tartási időt. Keresztes Nóra úgy vélte, ez utóbbi főként a fürdők számára jelent kihívást, de a múzeumoknál sem ritka a kertbe bemászó éjszakai vendég.

A megkérdezettek szerint a zárva tartó turisztikai attrakciót látogatók többsége megússza a biztonsági őrök határozott dorgálásával, azonban minden harmadik esetben rendőrt kell hívni. Kellemetlenkedő vendégek – többnyire inkább férfiak – a normál nyitvatartási időben is akadnak, rájuk leginkább az alkoholos befolyásoltság és a hölgy vendégek, illetve női személyzet zaklatása a jellemző – olvasható a Szállás.hu közleményében.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com