Romantikus művek hallhatók a Nemzeti Filharmonikusok koncertjén

Romantikus művek szólalnak meg a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szerda esti koncertjén Dennis Russel Davies dirigálásával a Müpában.

    A koncert első részében Brahms, Webern, Berlioz és Reger zenekari hangszerelésében szólalnak meg Schubert zongorakíséretes dalai. A program második felében Lorin Maazel (1930-2014) karmester-zeneszerző Ring-szimfóniája hallható, amelyben Richard Wagner A Nibelung gyűrűje című zenedráma-sorozatának legfontosabb zenei és cselekményfolyamát sűrítette szimfóniává. Az esten közreműködik    Christoph Prégardien német lírai tenor – közölte a zenekar az MTI-vel.

Dennis Russell Davies a Julliard hallgatójaként karmester és zongora szakot végzett, 1979-ben Aaron Copland Appalachian Spring című zenekari művének felvételéért Grammy-díjat vehetett át. Egy évvel később karrierjét Európában folytatta, többek közt a stuttgarti Baden-Württemberg Állami Operaház zenei igazgatójaként. Számos rangos zenei együttest irányított, nemrég a Bronói Filharmonikus Zenekar művészeti vezetőjévé és vezető karmesterévé választották. Christoph Prégardien karrierje szorosan kapcsolódik Mozart operáihoz, éppen úgy, mint Schubert dalaihoz. Énekművészi pályája mellett 2004 óta a Hochschule für Musik Köln professzora.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com