Római kori “graffitik” háromdimenziós dokumentálását kezdték meg Angliában

A római katonák által, több mint 1800 évvel ezelőtt készített “graffitik” háromdimenziós dokumentálását kezdték meg a régészek Észak-Angliában, Hadrianus falánál.

Az Anglia történelmi környezetének megóvásáért felelős Historic England és a Newcastle-i Egyetem régészei a cumbriai Brampton szomszédságában lévő Gelt Woods természetvédelmi terület egyik kőfejtőjét díszítő, ritka feliratok megőrzésén dolgoznak. A helyiek által “Gelt írott sziklájaként” emlegetett feliratokról úgy tartják, hogy a római katonák hagyták hátra azokat Hadrianus falának építésekor.

A falat 122-ben kezdték felépíteni Britannia provincia határára, hogy megvédjék a római légiókat a harcias kelta törzsektől. Az egyik tengerparttól a másikig húzódó kőfalról úgy vélik, hogy a Római Birodalom északi határát jelölte. A mostani munkálatok során a régészek a kőfejtő tetejéről leeresztett kötelek segítségével közelítik meg a római kori feliratokat, amelyeket lézerszkenneléssel fognak megörökíteni. A térbeli adatgyűjtés egyik legújabb módszere révén a szakemberek háromdimenziós digitális modelleket tudnak készíteni a kőzet felszínéről.

A projekt célja, hogy megőrizzék a feliratokat azok jövőbeli tanulmányozására, és lehetővé tegyék a nagyközönség számára, hogy csaknem 40 év után, ismét közelről láthassa őket. A Historic England szerint a Gelt Woods-i vésetek nemcsak a fal megépítésének részleteibe nyújtanak betekintést, hanem a munkálatokban részt vevő katonai egységek felépítéséről, működéséről is mesélnek. A feliratok egyike arra az időszakra utal, amikor a fal nagyszabású helyreállítási munkálatokon esett át 207-ben. Egy másik véset pedig az egyik szolgálatban lévő katonán élcelődik. A 3D-ben megörökítendő emlékek között szerepel egy kőbe vésett fallosz, amely szerencsehozó funkciót töltött be a régi rómaiak hiedelemvilágában. Az ilyen részletgazdag leletek rendkívül ritkák, mivel az ilyesfajta lelőhelyek a későbbiekben általában a kőkitermelés áldozataivá válnak. Egész Angliában csupán maroknyi ehhez hasonló helyszínről van tudomásunk” – jegyezte meg a Historic England.

A kőfejtő területe sokáig nyitva állt a helyi lakosok és a régészek előtt, ám az 1980-as évek elején beomlott az az ösvény, amely lehetővé tette a feliratok megközelítését. A feliratok állapotának felmérése azóta lehetetlenné vált, ám a lágy homokkő fokozatos eróziója miatt nagy a valószínűsége, hogy a feliratok károsodtak az elmúlt években.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com