Római kori falu maradványait fedezték fel Kismarton mellett

Egy római kori falu maradványait fedezték fel az ausztriai Szárazvámban (Müllendorf), a kismartoni járásban a PannArch egyesület régészei.

    Az osztrák köztévé (ORF) burgenlandi stúdiójának tudósítása szerint legkevesebb öt ókori épület maradványai kerültek elő a Kismartontól öt kilométerre nyugatra fekvő településen, a Lajta-hegység lábánál.
Gregor Schönpflug kutató szerint az eddig ismeretlen ókori falu egy sajátos római kori településfajta, egy úgynevezett vicus – saját önkormányzattal nem rendelkező falu vagy esetleg városrész – lehetett, amely kereskedelemből, kézművességből és szolgáltatásokból élt. A feltárt területen 300 éven át folyhatott a kereskedés – tette hozzá a szakember.
A leletek azután kerültek felszínre, hogy egy építkezés miatt lebontottak egy régi parasztházat.
Az épületmaradványokon kívül találtak 120 fémpénzt, dísztárgyakat és más kerámiákat is. A feltárás még hetekig is eltarthat, a leleteket restaurálják, majd a burgenlandi tartományi múzeumban állítják ki – hangzott el az ORF Burgenland adásában.

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com