Robert Schumann művészete és a tűzgyújtás története az M5 pénteki oktatási műsorába

Robert Schumann művészetéről és a tűzgyújtás történetéről is szó lesz a M5 pénteki oktatási műsorában – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóosztálya csütörtökön az MTI-vel.

    A közleményben emlékeztetnek arra, hogy az M5 kulturális csatorna március közepe óta oktatási tartalmaival igyekszik segíteni az otthon tanuló diákokat. Az 1-4. osztályosoknak szól az Alsós – Sulikalandok, az 5-8. osztályosoknak pedig a Felsős című műsor. A Mindenki Akadémiája című műsorban érintik az egyetemi tananyagot is, míg a Mozogj otthon! című adás tornázásra buzdít.

Pénteken a 8 órakor kezdődő az Alsós – Sulikalandok című műsorban a harmadikosok a filmkészítés rejtelmeiről tudhatnak meg többet, majd a negyedik osztályosok a Nyugat-magyarországi peremvidék jellegzetességeiről tanulhatnak.

A Felsős című műsort elsősorban a 6-8. évfolyamon tanulók figyelmébe ajánlják. Fél kilenckor a hetedikes földrajzzal kezdenek, a hideg mérsékelt öv élővilágával ismerkedhetnek meg a diákok. A nyolcadikosok magyar irodalom és nyelvtanból a szóképzés különböző lehetőségeiről tudhatnak meg többet. Történelemből a 6. osztályosoknak szó lesz a késő középkor találmányairól és felfedezőiről Varga Szabolcs történész közreműködésével.

A nyolcadikos kémiaórán a tűzgyújtás története lesz a téma, a művészet jegyében pedig a hetedikeseknek Robert Schumann munkásságáról, jellegzetes dallamvilágáról beszél Kircsi László zenetörténész. A nyolcadikos osztályfőnöki óra témája a média működése lesz, a művészeti percekben pedig az avantgárd korának zeneszerzőit ismerhetik meg a végzősök.

Fél 12-től a nyelvtanulásé lesz a főszerep: a Szólalj meg angolul dupla részekkel, majd a Szólalj meg oroszul jelentkezik.

Fél 1-kor kezdődik a Mindenki Akadémiája, ezúttal Makra Zsófia tart előadást Kihaló és kihalás közeli falvak Magyarországon címmel. A műsort péntek este 8 órától megismételik.

Háromnegyed 3-kor kezdődik a Mozogj otthon! című adás, amelyben hivatásos gyógytornászok 10 perces napi adásokban mozgatják meg az otthon ragadt nézőket, kicsiket és nagyokat egyaránt.

Az Alsós – Sulikalandok és a Felsős című műsorok délelőtti adásainak ismétlését pénteken 15 órától láthatják a nézők.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com