Reuters: Orbán Viktor levelet írt a Fidesz kizárását szorgalmazó néppárti tagszervezeteknek

Orbán Viktor miniszterelnök levelet intézett azokhoz a néppárti vezetőkhöz, akik kezdeményezték a Fidesz kizárását az EPP-ből; írásában a Fidesz elnöke bocsánatot kér “a támadó nyelvezetért”, de fenntartja politikai álláspontját – értesült a Reuters.

    A Fidesz vezetői az utóbbi napokban többször határozottan leszögezték, hogy alapvető politikai kérdésekben a Néppárttal kialakult vita során nem tesznek engedményt. Legutóbbi, a Magyar Rádiónak adott interjújában Orbán Viktor arról beszélt: a keresztény kultúra megvédése és a migráció ügyében semmilyen kompromisszum nem képzelhető el, “minden másról lehet beszélgetni”.
A Reuters által csütörtökön megszerzett egyik levélben Orbán Viktor felkérte a flamand kereszténydemokraták vezetőjét, Wouter Beke-t, hogy vizsgálja felül a Fidesz kizárására vonatkozó javaslatát.
Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI megkeresésére megerősítette a levelek hitelességét, és a Reuters azon értesülését is, hogy hasonló tartalmú leveleket küldtek el valamennyi néppárti tagpártnak, amelyek csatlakoztak a Fidesz kizárására irányuló kezdeményezéshez.

Forrás: MTI

Fotó: facebook.com/orbanviktor/



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com