Rétvári Bence: hét év alatt megfeleződött a nem megfelelő fűtésű lakásokban élők aránya

Hét év alatt a felére csökkent a nem megfelelő fűtéssel rendelkező lakásokban élők aránya – közölte Rétvári Bence, a KDNP alelnöke csütörtökön az MTI-vel.

    A közlemény szerint az Eurostat nemrég tette közzé jelentését, amely a nem megfelelő fűtéssel rendelkező lakásokban élőkre vonatkozóan közöl friss adatokat. A kimutatás szerint ez az arány Magyarországon kétszer olyan gyorsan csökkent, mint az EU-átlag: hét év alatt a felére esett vissza, míg az uniós átlag ugyanennyi idő alatt mindössze a negyedével mérséklődött.

Rétvári Bence kifejtette, 2018-ban az Európai Unióban az emberek 7,3 százaléka nem rendelkezett megfelelő fűtéssel. Ehhez képest Magyarországon mindössze az emberek 6,1 százaléka élt olyan lakásban, amelyben nem volt megfelelő a fűtés.

Az Európai Unióban tizenegy országban magasabb az itteninél azoknak az aránya, akik nem megfelelő fűtéssel rendelkező lakásban élnek.

Amellett, hogy a magyar adat jobb az uniós átlagnál, a 2011-es 12,2 százalékhoz képest a hazai csökkenés éppen ötven százalékos.

Az Eurostat adatai alapján egyébként az is látható, hogy a nagymértékű csökkenésnek van régiós dimenziója is, ugyanis Csehországban és Lengyelországban is jelentősen mérséklődött ez az arány – fogalmazott a politikus.

Hozzátette, a megfelelő fűtés hiánya egyike azoknak a jellemzőknek, amelyek alapján a súlyos anyagi nélkülözésben érintetteket meghatározzák a statisztikai hivatalok.

Magyarországon 2010 óta 1 millió 421 ezer fővel csökkent a súlyosan nélkülözők száma, azaz ma már ennyivel többen vannak azok, akik anyagilag biztonságosnak tekintik az életüket. Mindezek az adatok jól mutatják az elmúlt 10 év olyan intézkedéseinek sikerét, mint a rezsicsökkentés, a munkahelyteremtés és a családtámogatási rendszer – írta a KDNP alelnöke.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com