Részlegesen felújították a letenyei Szapáry-Andrássy-kastélyt

Mintegy 600 ezer euró (több mint 190 millió forint) ráfordítással, magyar-horvát pályázati forrásból újították fel részlegesen a jelenleg művelődési házként használt Szapáry-Andrássy-kastélyt Letenyén.

    A projekt menedzselését végző IMRO-DDK Non-profit Kft. által a pénteki átadás kapcsán az MTI-hez eljuttatott tájékoztatás szerint a Magyarország-Horvátország Határon Átnyúló Együttműködési Programból valósult meg a rekonstrukció, amelyben Letenye önkormányzata mellett a horvátországi Prelog és Ludbreg városa is részes volt.

Az összesen három horvát és két magyar partner részvételével az Attractur elnevezésű projektre elnyert támogatás megközelíti a 1,5 millió eurót, ebből csaknem 600 ezer eurót fordítottak a zalai kisvárosban álló kastélyépület renoválására. Az összeg 85 százaléka európai uniós támogatás, 10 százaléka magyar állami hozzájárulás, a fennmaradó 5 százalék pedig Letenye önkormányzatának önerős kiegészítése.

Az 1700-as évek közepén barokk stílusban épült, majd az 1800-as években klasszicista elemekkel átépített kastély évtizedek óta művelődési házként funkcionál. A műemlékvédelem alatt álló épületben falkutatás és szondázó falfestés előzte meg a földszinti rész felújítását, amelynek során korszerűsítették a fűtési és az épületvillamossági rendszert, kicserélték a parkettát és a járólapokat, a festés mellett pedig renoválták a nyílászárókat. Az épületben egy turisztikai központot is kialakítottak és berendeztek a projekt részeként.

Az eredeti tervek szerint a kastély mindkét emeletét és homlokzatát is felújították volna, de az építőipari árak drasztikus emelkedése ezt nem tette lehetővé. Letenye önkormányzata egy új pályázati forrás keretében szeretné a felújítást folytatni – derül ki a tájékoztatásból.

 

 

Forrás: MTI

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com