A reprodukciós célú génszerkesztés globális tilalmára szólítanak fel tudósok

A genetikailag megváltoztatott gyermekeket eredményező emberi petesejtek, spermák vagy embriók génszerkesztésének globális tilalmára szólított fel egy nemzetközi tudóscsoport a Nature című brit tudományos folyóiratban közzétett cikkében az után, hogy egy kínai tudós ősszel bejelentette az első génszerkesztett ikerpár megszületését a világon.

    Ho Csian-kuj, a sencseni Dél-Kínai Egyetem kutatója novemberben jelentette be egy olyan ikerpár születését, akiknek a CRISPR-cas9 elevezésű “molekuláris ollóval” megváltoztatta a génállományát, hogy a babák ne kaphassák el a HIV-vírust, mivel apjuk fertőzött volt.
A bejelentés az egész világon nagy felháborodást váltott ki, a kutatók kockázatosnak és etikátlannak nevezték a kutató eljárását.
Hét ország 18 tudósa, köztük a Harvard egyetem, az MIT kutatói a tekintélyes tudományos folyóiratban átmeneti, mintegy öt évre szóló moratóriumot sürgettek, hogy időt adjanak a kérdés tudományos, technikai, társadalmi és etikai vonatkozásainak alapos megvitatására.
A globális moratórium addig lenne életben, amíg a nemzetek nem fogalmaznak meg nemzetközi irányelveket arról, miként használható a génszerkesztés technológiája – írták a kommentárban.
“A genetikai módosítás bevezetése a jövő generációjába maradandó és valószínűleg káros hatást jelenthet a fajokra” – hívták fel a figyelmet.
A kínai egészségügyi hatóság február végén közzétett irányelveiben szintén nagy kockázatú kategóriába sorolta a génszerkesztést, a génátvitelt és a génszabályozást a és a kínai egészségügyi minisztérium irányítása alá helyezte.
A nemzetközi vita lezárultával az egyes országok maguk dönthetnék el, mit engednek meg a reprodukciós célú génszerkesztés terén.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com