Rendőrségi razzia vetett véget vélt Hitler-festmények árverésének Berlinben

Rendőrségi razzia hiúsított meg csütörtökön Berlinben egy árverést, amelyen Adolf Hitler náci vezérnek tulajdonított vízfestményeket szándékoztak áruba bocsátani.

    A három idilli tájképet a Kloss aukciósház hirdette meg azzal, hogy bár nélkülözik a művészi értéket, alkotójuk személye miatt érdeklődésre tarthatnak számot brit, skandináv, amerikai és főleg orosz gyűjtők részéről. Az aukciósház darabonként több ezer eurót remélt a képekért, amelyek állítólag egy névtelenséget kérő idős pártól származnak.
A csütörtök délutánra tervezett árverést azonban végül nem tarthatták meg, mert egy magánszemély feljelentése nyomán a rendőrség lefoglalta a festményeket hamisítás gyanúja miatt.
A dw.com német hírportál szerint vizsgálják azt is, hogy valódi-e Frank Garo amerikai kéziratszakértő hitelességet igazoló okirata.
Németországban legálisan lehet kereskedni a hajdan piktorként is dolgozó Hitler festményeivel mindaddig, amíg nem szerepel rajtuk náci szimbólum. A náci vezér egy Albert Bormann kézjegye által is hitelesített képe 2014-ben 130 ezer euróért kelt el egy nürnbergi árverésen.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com