Rendőrség: Magyarországon évről évre csökken az emberölések száma

Évről-évre csökken az emberölések száma Magyarországon – közölte a rendőrség szombaton a honlapján.

    A közlemény szerint a rendőri eljárásban regisztrált szándékos, befejezett emberölések száma 2017-ben 90 volt az országban; 2018-ban 78, 2019-ben pedig 58 ilyen eset akadt.
A közleményben cáfolták az ENSZ 2017-re vonatkozó adatait, amelyek szerint 242 embert öltek meg Magyarországon; ez azt jelentené – tették hozzá -, hogy 100 ezer lakosra vetítve abban az évben 2,5 ember lett volna ilyen bűncselekmény áldozata.
A rendőrség szerint a valóság ezzel szemben az, hogy százezer lakosra lebontva (9,79 millió lakossal számolva) az arány 2017-ben 0,92 volt, 2018-ban 0,79 és 2019-ben 0,59.
Felhívták a figyelmet arra, hogy az adatok az Egységes Nyomozó Hatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika rendszeréből származnak, amely úgynevezett követő statisztika; minden esetben az adott időszakban lezárt eljárások számáról ad tájékoztatást. Az adatbázis nem az elkövetési idő, hanem a statisztikában rögzítés időpontja szerint tartalmazza a bűncselekményeket.

 

 

Forrás:, fotó: MTI/Balogh Zoltán



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com