Rekordnagyságú forgalom volt a Csongrád megyei határátkelőhelyeken az ünnepi hétvégén

Rekordnagyságú forgalom volt a Csongrád megyei határátkelőhelyeken az ünnepi hétvégén, több mint 414 ezer utazó lépte át a határt péntektől szerdáig – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.

    Szabó Szilvia elmondta, a legtöbben vasárnap választották a megye átkelőhelyeit, aznap a 125 ezret is meghaladta az átutazók száma.
A rendőrség a szerb és a román társszervekkel együttműködve az átkelőhelyeket teljes kapacitással működtette, sőt a legkritikusabb időszakokban a belépőoldali sávok egy részén is kilépőforgalmat kezeltek – tudatta a százados.
A következő napokban mindkét irányban jelentős forgalomra számít a rendőrség a Csongrád megyei határátkelőhelyeken. Elsősorban Röszkén és Csanádpalotán fordulhat elő, hogy a dinamikusan megnövekvő forgalom miatt várakozás alakul ki. Jövő hét közepétől pedig már a belépőoldalon lehet hosszabb menetidővel számolni – közölte a szóvivő.
Torlódások esetén Szerbia felé és onnan Magyarországra célszerű a naponta 7 és 19 óra között igénybe vehető tiszaszigeti, az ásotthalmi, a bácsalmási, a bácsszentgyörgyi közúti határátkelő felé kerülni vagy az egész nap működő hercegszántóit választani. Akik Romániába vagy onnan Nyugat-Európa felé szeretnének utazni, igénybe vehetik a szintén 24 órás nyitvatartással működő kiszombori vagy battonyai átkelőt.
A határátkelőhelyek nyitvatartásáról és az ott várható várakozási időkről a www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak az utazók.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com – a fotó illusztráció



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com