Red Bull Air Race – A címvédő Sonkáé a legjobb idő Zamárdiban

A bajnoki címvédő cseh Martin Sonka volt a leggyorsabb a Red Bull Air Race műrepülős versenysorozat magyarországi hétvégéjének szombati időmérő edzésén Zamárdiban.

    A 41 éves pilóta – aki az összetettben második – ezzel három pontot már szerzett a Balatonnál, így már csak három pont a hátránya az összetettben élen álló Muroja Josihidével szemben. A 2017-ben bajnok japán versenyző az első repülése során is hibázott, második próbálkozása pedig még rosszabbul sikerült, így csak a kilencedik helyen zárt az időmérőn.
Sonka mögött a kvalifikáción a spanyol Juan Velarde végzett a második, a francia Mika Brageot pedig a harmadik helyen. A cseh pilóta győztes ideje 57.820 másodperc volt, Velarde csaknem négy tizedmásodperccel maradt el ettől, Brageot hátránya pedig már több mint egy másodperc volt. Az összetett harmadik helyén álló ausztrál Matt Hall hatodik lett (59.180 mp).
A Red Bull Air Race versenyhétvégéje vasárnap 13 órakor a futammal folytatódik, az első körben mind a 14 pilóta végigrepül majd a pályán, majd a legjobb nyolc folytatja, a harmadik, utolsó repülésen pedig már csak a leggyorsabb négy versenyző vehet részt.

 

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com