Rammsteinre bulizik Kóbor János

Az Omega frontembere szinte minden zenei stílusra nyitott. Az utóbbi időben mégis a hard rockot játszó német együttes zenéje mozgatja meg a leginkább.

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes gőzerővel készül az Omegával a novemberi nagykoncertre. Igaz az év eddigi részében nem sok ideje jutott a feltöltődésre, azért a Balatont a nyár folyamán sem hagyta ki. „Az idén nem jutottam le túl sokszor a Balatonra, de 7-8 alkalommal ott voltam. Már nem űzöm a vitorlázást sportként, versenyszerűen. Ma már egy kényelmes, nagy túrahajón elvagyok, nem szeretem, ha megmondják mikor és merre menjek” – árulta el a 95.8 Sláger FM-en az énekes, akinek zenei karrierjének elindításban nagyszüleinek oroszlánrésze volt. „Sokat számít a származás. Talán ha a nagyszüleim nem Nyugat-Németországban élnek és 1957 karácsonyára nem kapok egy Elvis Golden Records nagylemezt, akkor valószínűleg még ma is csak az Operaházba, Zeneakadémiára járnék szimfonikus koncertre. Ez viszont egy egészen más perspektívát nyitott” – emlékezett vissza karrierje kezdetére Kóbor János, aki a mai napig inspirálódik napjaink zenei kínálatából is. „Egyetlen zenekar van, amely a 2010-es években számomra jelent valamit. Korábban volt a Nightwish, de amióta élő zenében, koncerten is megtapasztaltam, rájöttem, hogy ami igazán üt ma az a Rammstein. Egy időben nagyon figyeltem a turnéikat. Egyszer a Rolling Stones is áttette az Észak-Amerika turnéját, mert Jagger kórházba ment. Milyen érdekes, egyébként ugyanakkor lett volna a két turné. Belegondoltam, ha én Jagger lennék én is ezt csinálnám. A fene szenvedne azzal, hogy a Rammstein kettesével-hármasával tölti meg a stadionokat, nekik pedig összeállt egy, ami már nem is egyedülálló koncertjük” – mondta a vasárnap 20:00-tól hallható Sláger Témában Kóbor János.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com