Elfogták a férfit aki rálőtt egy vállalkozóra Vas megyében

Elfogták azt a 23 éves Vas megyei fiatalembert, akit azzal gyanúsítanak, hogy hétfőn többször is rálőtt egy férfira a 8-as út mentén, Szemenye közelében – tájékoztatta a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-t.

    Kazmar Enikő közölte: a meglőtt áldozat maga kért orvosi segítséget lőfegyver okozta sérülések miatt.
A nyomozás során kiderült, hogy a Fejér megyei férfi agancs vásárlása miatt utazott Vas megyébe. Az eladó egy Szemenye melletti erdős területre hívta, de nem sokkal azután, hogy kiszállt a járművéből, lövések dördültek. A férfi fejét és a vállát érték a lövések, amelyek következtében életveszélyesen megsebesült, és a személygépkocsin is lövések okozta sérülések keletkeztek – ismertette.
A rendőrség hétfő este Meggyeskovácsiban elfogta a feltételezett elkövetőt, aki ellen emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást, és kezdeményezték letartóztatását.
A 112press.hu értesülése szerint a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított férfi egy munkásokat szállító kisbuszban utazott, amikor feltartóztatták és elfogták a rendőrök.
A meglőtt férfi sajtóértesülések szerint egy dísztárgyak készítésével is foglalkozó 62 éves Fejér megyei vállalkozó, aki feleségével együtt ment a találkozóra. A nő is az autóban ült, de nem sérült meg a lövöldözésben.
A sebesült vállalkozó az eset után egy közeli település orvosi rendelőjében saját maga kért segítséget ahol ellátták és értesítették a mentőket és a rendőrséget is. A férfit kórházba vitték, ahol megoperálták.

Forró: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com