Puccini Turandot című operáját viszik színre jövőre Szentmargitbányán

Puccini Turandot című operáját mutatják be Martina Serafin címszereplésével 2020. július 8-án a Fertő-tó melletti Szentmargitbánya Kőfejtőjének szabadtéri színpadán.

    A produkció rendezője Thaddeus Strassberger, míg Giuseppe Finzi, Puccini repertoárjának nagy specialistája először áll majd a szentmargitbányai dirigenspult mögött.
A szervezők közleménye szerint a színpadkép megálmodásakor Paul Tate de Poot III díszlettervezőt elsősorban a klasszikus kínai elefántcsont-faragás művészete ihlette. A jelmezekért Giuseppe Palella felel, a fényeket JAX Messenger tervezi. Nagy sikerű idei fellépése után jövőre ismét a Budapesti Filharmónia Társaság Zenekarát hallhatja az operában a nagyközönség.
Turandot szerepében Martina Serafin osztrák szoprán lép színpadra, a második szereposztásban a fiatal lengyel-amerikai szoprán, Ewa Plonka debütál az osztrák közönség előtt. Az összesen 19 nyári előadás alatt Kalaf szerepén három nemzetközileg elismert tenor, a dél-koreai Andrea Szin, az olasz Leonardo Caimi és a kínai, de Németországban élő Jincsia Gong osztozik.
Az önmagát feláldozó rabszolgalányt Donata d’Annunzio Lombardi és Celine Byrne énekli, a trónvesztett király szerepében két basszus, az olasz Alessandro Guerzoni és a dél-koreai Kihvan Szim lesznek hallhatók. A miniszterhármas bariton szerepeiben a dél-koreai Leo An, az olasz Vincenzo Taormina, míg a tenor szerepekben a dél-afrikai Sunnyboy Dladla, a francia Loic Félix, az amerikai Matthew Newlin és az amerikai Theo Lebow lépnek színpadra. Altoum császárt Benedikt Kobel, a Bécsi Operaház társulatának tagja alakítja.
A kórusrészleteket az elmúlt évekhez hasonlóan jövőre is a Walter Zeh karvezető irányítása alatt álló Philharmonia Chor Wien énekesei éneklik.

 

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com