Prémiumkategóriás élelmiszerekkel mutatkozott be a magyar agrárium Sanghajban

Prémiumkategóriás élelmiszerekkel mutatkozott be az agrárium Sanghajban, a Kínai Nemzetközi Import Kiállításon Nagy István agrárminiszter nyitotta meg a magyar standot, majd a magyar termékek piaci megjelenéséről tárgyalt a helyi kereskedelmi vállalatok vezetőivel – közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán az MTI-vel.

    A közlemény szerint az első ízben megrendezett, 130 ország részvételével zajló kiállítás magyar agrárstandjának megnyitója után a miniszter elmondta: “a modern, innovatív magyar mezőgazdaság tiszta forrásból merítkezik, erre nemes példával szolgálnak kiállítóink, akik a standok mellett az udvarban, mintagazdasági környezetbe illeszkedve várják vendégeiket”.

A közlemény szerint a 24 milliós kínai metropoliszban már első nap komoly érdeklődés mutatkozott a magyar ásványvizek, borok, sajtok, toll- és pehely ágyneműk iránt.

Az importtermékek engedélyeztetéséért is felelős Kínai Vámhivatal miniszterhelyettesével, Vang Ling-csünnel folytatott tárgyalásán Nagy István kijelentette, hogy a víziszárnyasok kivitelének újraindítása után a tárca kezdeményezi a többi szárnyasféle export-engedélyezését is. A tárcavezető a sertéshús-export újraindításának lehetőségét is indítványozta.

A tárcavezető Sanghaj importtermékeket forgalmazó élelmiszerlánc-hálózatának, a Cityshop alapítójával is egyeztetett a magyar termékek online áruházakban történő megjelenéséről.

A tájékoztatás alapján Nagy István a világ 500 legnagyobb vállalata között nyilvántartott Greenland-csoport elnök-vezérigazgatójával, Csang Jü-lianggal a magyar élelmiszeripari termékek kínai nagyvárosokban megvalósítandó népszerűsítéséről állapodott meg.

Az agrárminiszter Kína második legnagyobb élelmiszeripari nagyvállalata, a Bright Food csoport vezetőjével is tárgyalást folytatott: a cég, amely elsősorban tej és tejtermékek kis- és nagykereskedelmi forgalmazásában érdekelt, kiváló partnere lehet a kínai piacokon megjelenni kívánó magyar vállalatoknak – áll a közleményben.

 

Forrás: MTI

Fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com