Premier League – Rangadó Manchesterben és Londonban

A címvédőként harmadik Manchester City a második Leicester Cityt, míg az ötödik Tottenham Hotspur a negyedik Chelsea-t fogadja hétvégén az angol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában.

    Az október 5. óta – minden versenysorozatot figyelembe véve – veretlen Leicester azzal a tudattal léphet pályára Manchesterben, hogy ha győz, akkor hét pontra csökkenti hátrányát a klubvilágbajnokság szombati döntője miatt szünnapos FC Liverpoollal szemben. A Leicester sikere azt is jelentené, hogy a City hátránya hét pontra nőne ellenfelével szemben, akik a Premier League-ben legutóbb a veretlenül listavezető Liverpooltól kaptak ki, azóta viszont kilenc meccsből nyolcat megnyertek, egyetlen döntetlenjüket pedig az előző körben játszották a kiesés elkerüléséért küzdő Norwich-csal.
A Manchester City számára szintén nagy téttel bír a szombat esti találkozó, győzelemmel ugyanis egy pontra megközelítené a Leicestert, ugyanakkor a Liverpoollal szemben még így is 11 pont lenne a hátránya.
A forduló vasárnapi zárómeccsén José Mourinho a Tottenham Hotspur vezetőedzőjeként azt a Chelsea-t látja vendégül, amelyet 2004 és 2007, majd 2013 és 2015 között is irányított, és ezekben az időszakokban háromszor vezetett bajnoki címig. A londoni Kékek trénere ráadásul most Frank Lampard, aki Mourinho mindkét időszakában meghatározó futballistája volt a Chelsea-nek.
A Tottenham jó előjelekkel várja a meccset, Mourinho érkezése óta öt Premier League-meccsből négyet megnyert, és bejutott a Bajnokok Ligájában a legjobb 16 közé. A másik oldalon egy hétmeccses sikersorozat után elfáradni látszik Lampard fiatal együttese, amely a legutóbbi öt összecsapásából négyet elveszített.
A Tottenham az utóbbi hetekben három pontra csökkentette 11 pontos hátrányát a Chelsea-vel szemben, és ha vasárnap legyőzi a londoniakat, akkor be is éri őket pontszámban. Mourinhónak ráadásul remek statisztikai mutatója van hazai pályán azok ellen a csapatok ellen, amelyeket korábban irányított: a portugál szakember aktuális együttesei 13-ból 12 alkalommal hagyták el győztesen a pályát, egy találkozón pedig döntetlen született. A Chelsea-t korábban a Manchester Uniteddel kétszer, az olasz Internazionaléval pedig egyszer győzte le úgy, hogy az általa vezetett csapat volt a pályaválasztó.
A hatodik Manchester United szintén vasárnap lesz érdekelt, mégpedig a sereghajtó Watford vendégeként.
A 16. Everton a szombat kora délutáni nyitómeccsen a megbízott vezetőedző Duncan Fergusonnal a kispadon a 10. Arsenalt fogadja, amelynek frissen kinevezett trénere, a spanyol Mikel Arteta ezen a meccsen debütál a londoniaknál.

Premier League, 18. forduló:
—————————-
szombat:
Everton-Arsenal 13.30
Aston Villa-Southampton 16.00
Bournemouth-Burnley 16.00
Brighton-Sheffield United 16.00
Newcastle United-Crystal Palace 16.00
Norwich City-Wolverhampton Wanderers 16.00
Manchester City-Leicester City 18.30
vasárnap:
Watford-Manchester United 15.00
Tottenham Hotspur-Chelsea 17.30

A tabella:
1. FC Liverpool            17 42-14 49 pont
2. Leicester City          17 40-11 39
3. Manchester City         17 47-19 35
4. Chelsea                 17 31-25 29
5. Tottenham Hotspur       17 32-24 26
6. Manchester United       17 26-20 25
7. Sheffield United        17 21-16 25
8. Wolverhampton Wanderers 17 24-21 24
9. Crystal Palace          17 15-19 23
10. Arsenal                 17 24-27 22
11. Newcastle United        17 17-24 22
12. Burnley                 17 22-29 21
13. Brighton                17 21-25 20
14. Bournemouth             17 19-24 19
15. West Ham United         17 19-28 19
16. Everton                 17 20-29 18
17. Aston Villa             17 23-30 15
18. Southampton             17 18-36 15
19. Norwich City            17 18-35 12
20. Watford                 17  9-32  9

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: facebook.com/premierleague



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com