Premier League – Londonban játszik rangadót a címvédő Manchester City

A negyedik Chelsea vendégeként játszik rangadót a címvédő és listavezető Manchester City az angol labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának szombati játéknapján.

A londoni Kékek egy 12 mérkőzésen át tartó veretlenségi sorozattal kezdték a mostani idényt, de aztán az utóbbi hetekben két komoly vereség is “becsúszott”: a Maurizio Sarri vezette együttes november 24-én a Tottenham vendégeként maradt alul (3-1), majd most szerdán egygólos előnyről kapott ki 2-1-re az újonc Wolverhampton otthonában. Közben Josep Guardiola Manchester Cityje megőrizte veretlenségét, legutóbb kedden a Watfordot verte 2-1-re, s így a két csapat között tízpontosra duzzadt a különbség.

Sarri a szerdai vereség után azt mondta, játékosai csak 55 percig futballoztak jól, de tisztában vannak azzal, hogy a City ellen 90 percen át tökéletes teljesítményre lesz szükségük a jó eredmény eléréséhez.

 “A Manchester City más kategóriát képvisel, a legjobb európai csapat, talán egyben a világ legjobb együttese is. A Bajnokok Ligáját is megnyerhetik” – dicsérte az ellenfelet az olasz vezetőedző. A Chelsea-City összecsapásnak más szempontból is nagy jelentősége van, ugyanis a második helyezett Liverpool szombaton kora délután a hetedik Bournemouth vendége lesz, s papíron esélyes a győzelemre, de a képlet mégsem ilyen egyszerű. Jürgen Klopp tanítványai ugyanis kedden a nyolcaddöntőbe jutás szempontjából sorsdöntő találkozón lépnek pályára otthon a Napoli ellen, és azon a meccsen egy döntetlen nem lenne elegendő a számukra a továbblépéshez. Ennek megfelelően a német szakember nagy valószínűséggel pihentetni fogja a legjobbjait, és egy szokatlan összeállításban küldheti pályára a Poolt. Ha James Milner lehetőséghez jut a meccsen, akkor a Liverpool középpályása lesz a 13. olyan játékos, aki legalább 500 PL-meccsen szerepelt pályafutása során.

Hasonló helyzetben van a PL legjobb idegenbeli mérlegével rendelkező, harmadik Tottenham Hotspur, amely szombaton este a Leicester City vendége lesz. A Spursnek a BL-ben kedden este az FC Barcelona vendégeként kell győznie ahhoz, hogy továbbjusson a legjobb 16 közé. Mauricio Pochettino együttese abban nem bízhat, hogy az olasz Internazionale saját közönsége előtt nem veri meg a holland PSV-t, így pedig az argentin szakembernek a szombat esti bajnokin úgy kell összeállítania csapatát, hogy aztán kedden este a legjobbak a legjobb formájukban léphessenek a Camp Nou gyepére.

Az ötödik és minden sorozatot figyelembe véve húsz mérkőzés óta veretlen Arsenalnak viszont nincs sok oka az aggodalomra, miután szombaton délután a 17. Huddersfield látogat az Emirates Stadionba, és meglepő lenne, ha akár egy pontot is el tudna vinni Londonból. A vendégek legutóbb 1971-ben győzték le az Ágyúsokat.

A még mindig csak nyolcadik Manchester United ezúttal a Fulhamet fogadja, és ha győz, akkor az a siker lesz José Mourinho 50. bajnoki győzelme az MU vezetőedzőjeként. A fordulót záró vasárnap esti összecsapáson a hatodik Evertonhoz a legutóbbi öt találkozóján nyeretlen, 11. Watford utazik, és a hazaiaknál Theo Walcott pályafutása 300. angol élvonalbeli meccsét játszhatja.

Premier League, 16. forduló:

    szombat:
Bournemouth-FC Liverpool 13.30
Arsenal-Huddersfield 16.00
Burnley-Brighton 16.00
Cardiff City-Southampton 16.00
Manchester United-Fulham 16.00
West Ham United-Crystal Palace 16.00
Chelsea-Manchester City 18.30
Leicester City-Tottenham Hotspur 20.45
vasárnap:
Newcastle United-Wolverhampton 17.00
Everton-Watford 21.00

A tabella:
1. Manchester City          15 45- 7  41 pont
2. FC Liverpool             15 30- 6  39
3. Tottenham Hotspur        15 28-16  33
4. Chelsea                  15 31-13  31
5. Arsenal                  15 34-20  31
6. Everton                  15 21-17  23
7. Bournemouth              15 25-22  23
8. Manchester United        15 24-25  23
9. Leicester City           15 21-18  22
10. Brighton                 15 19-21  21
11. Watford                  15 18-21  20
12. Wolverhampton Wanderers  15 15-18  19
13. West Ham                 15 20-23  18
14. Newcastle United         15 12-20  13
15. Crystal Palace           15 11-20  12
16. Cardiff City             15 14-30  11
17. Huddersfield             15 10-26  10
18. Southampton              15 13-29   9
19. Burnley                  15 14-32   9
20. Fulham                   15 15-36   9

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com