Premier League – Klopp a VAR alkalmazását bírálta

Jürgen Klopp a videobíró-rendszer (VAR) angliai használatát bírálta azután, hogy csapata, a Liverpool 1-1-es döntetlent játszott a Manchester United vendégeként a labdarúgó Premier League kilencedik fordulójának rangadóján.

A német tréner úgy véli, “nem sok értelme van” annak, ahogy ezt a segédeszközt az angol bajnokságban használják. A vasárnapi mérkőzésen a hazaiak kerültek előnybe a 37. percben Marcus Rashford révén, és bár a gól előtt úgy tűnt, az MU ellentámadását szabálytalanság előzte meg, a játékvezető a videobíró használatát követően nem változtatta meg a döntését. Klopp viszont úgy látta, hogy szabadrúgás járt volna a Divock Origin elkövetett szabálytalanság miatt.

“Van itt egy probléma, amiről beszélni kell. Száz százalékban meg voltam győződve arról, hogy a VAR megváltoztatja majd a játékvezető döntését. A bíró azért engedte tovább a játékot, mivel ott van a VAR, a visszajátszásnál viszont arra jutottak, hogy nem volt egyértelmű az eset” – utalt arra a tréner, hogy az angliai szabályok szerint a videobíró csak egyértelmű esetben bírálhatja felül a játékvezetőt. – “Biztos vagyok benne, hogy Martin Atkinson lefújja az esetet, ha nincs a VAR, de így továbbengedte az akciót” – mondta, hozzátéve, hogy nem dühös, csak jelzi a problémát.

A hazai gólhoz vezető akció úgy indult, hogy a United térfelén Victor Lindelöf eltalálta Origi lábszárát, de kérdéses volt, hogy ettől el kellett-e esnie a belga játékosnak.

Ole Gunnar Solskjaer, az MU trénere viszont dicsérte a bírót, hogy nem fújt az esetnél, mint mondta, egyértelmű, hogy nem történt szabálytalanság. “Ez nem kosárlabda, az ilyesmi sohasem szabálytalan” – hangsúlyozta. – “A bíró jól döntött, hagyta, hogy igazi futball alakuljon ki ütközésekkel, nem állította meg sűrűn a játékot.”

A Bajnokok Ligája-győztes Liverpool – amely Adam Lallana révén a 85. percben egyenlített – sorozatban 17 megnyert bajnoki mérkőzés után vesztett pontokat, egy újabb győzelemmel beállította volna a Manchester City rekordját. Ugyanakkor a döntetlennel is az élen maradt a PL-ben, és hat ponttal előzi meg a második helyezett Manchester Cityt. A Manchester United a 13. helyen áll.

Forrás: MTI.hu
Fotó: MTI.hu/afp



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com