Potápi: az elmúlt évtizedben megerősödtek a Kárpát-medence és a diaszpóra magyar közösségei

Az elmúlt tíz évben radikális irányváltozás történt a nemzetpolitikában, így megerősödtek a Kárpát-medence és a diaszpóra magyar közösségei – mondta a nemzetpolitikai államtitkár kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

    Potápi Árpád János hangsúlyozta, sokat tettek azért 2010-től mostanáig, hogy ezeket a közösségeket megerősítsék: megváltozott például a támogatáspolitika, és a külhoni magyarok mind jobban érzik, nemcsak hátrányt jelent számukra a származásuk, hanem előnnyel is jár.
Kiemelte, a 2010-es évek közepén indult gazdaságfejlesztési pályázatoknak, programoknak köszönhetően mára nemcsak kulturális, hanem gazdasági szempontból is egységes Kárpát-medencéről lehet beszélni.
Elmondta azt is, a “2020 az erős magyar nemzeti közösségek éve” programsorozattal a legfontosabb céljuk, hogy olyan erős kapcsolatrendszert építsenek ki a különböző települések, intézmények, egyházak között, ami aztán elszakíthatatlannak bizonyul.
Potápi Árpád János hétfőn azt közölte, hogy az általa vezetett államtitkárság az idei tematikus esztendő programjaira egymilliárd forintot biztosít. A tematikus évről a Magyar Állandó Értekezlet döntött tavaly novemberben. A programok párhuzamosan zajlanak a Trianon évfordulóhoz kapcsolódó nemzeti összetartozás évével, amelyről pedig a parlament határozott – jelezte.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com