PM: a felelős üzleti magatartás versenyképességi tényező

Azokba az országokba, ahol kellő súlyt fektetnek a felelős üzleti magatartásra, szívesebben mennek a beruházók, mert jobban számolhatnak az egyenlő versenyfeltételekkel, hosszabb távra tudnak tervezni – hangsúlyozta Gion Gábor pénzügyekért felelős államtitkár a Pénzügyminisztérium (PM), valamint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) nemzetközi hétfői konferenciáján.

    A PM  tájékoztatása szerint az államtitkár hozzátette, hogy a felelős magatartás a vállalatok számára is megtérül, az etikus magatartás vonzerőt jelent a fogyasztók szemében, ezért mindenképpen versenyképességi tényezőnek tekinthető.

Változó világunkban a társadalmi és környezeti problémák felértékelik azoknak a vállalatoknak a szerepét, amelyek számára a profittermelés nem zárja ki a felelős magatartást és az értékteremtést – fogalmazott Gion Gábor. A felelős vállalatok hozzájárulnak a fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődéshez, mindezt önkéntesen teszik, mert úgy ítélik meg, hogy hosszú távon ez a magatartás megtérül – hangsúlyozta az államtitkár, aki kiemelten fontosnak tartja, hogy a pénzügyi intézmények is egyre komolyabban vegyék a felelősség kérdését.

A közleményben a PM felidézte, hogy az OECD a felelős üzleti magatartás ösztönzése érdekében 1976-ban alkotta meg a multinacionális vállalatokra vonatkozó irányelveit, amelyek új, nem jogi eszközt jelentettek és jelentenek az etikai elvárások érvényesülésének előmozdítására. Az irányelvekhez csatlakozott országok kormányai – az OECD 36 tagállama mellett 12 ország – vállalják, hogy a megfogalmazott ajánlásokat közvetítik az országaikban tevékenykedő vagy onnan származó multinacionális vállalatok felé.

Magyarországon a Pénzügyminisztérium vezetésével működő OECD Magyar Nemzeti Kapcsolattartó Pont aktív szerepet vállal a célok megvalósításában, amit ez a konferencia is jól mutat – írta közleményében a tárca.

A tájékoztatás szerint a hétfői budapesti rendezvényt csaknem 100 résztvevő jelenlétében Gion Gábor és Christine Kaufmann, az OECD Felelős Üzleti Magatartás Munkacsoport elnöke nyitotta meg, a nap folyamán előadást tart Bodó Sándor, az Információs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, valamint Balogh László, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com