PM: csökkent a munkavédelmi szabálytalanságot elkövető munkaadók aránya 2018-ban

Az ellenőrzött munkáltatók 72,8 százalékánál tapasztaltak a munkavédelmi hatóságok tavaly szabálytalanságot, ez az arány 4,4 százalékponttal alacsonyabb a 2017. évi 77,2 százalékhoz képest – olvasható a Pénzügyminisztérium (PM) munkavédelmi főosztályának jelentésében, amelyet a tárca honlapján tettek közzé. 

Az egészséget nem veszélyeztető és a biztonságos munkavégzésre vonatkozó szabályok betartását 2018-ban 14 298 munkáltatónál ellenőrizték, 309 319 munkavállaló munkavégzési körülményeit vizsgálták, és az ellenőrzött dolgozók 67,2 százalékánál tapasztaltak szabálytalanságot. Ez az arány 2,7 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbi (64,5 százalék) adathoz képest – derül ki a jelentésből.

A munkavédelmi hatóság megállapította, hogy a szabálytalan körülmények között foglalkoztatott munkavállalók 24,8 százalékának súlyos szabálytalanságok mellett kellett dolgoznia. Ez az arány 4,3 százalékponttal jobb a 2017-ben mért 29,1 százalékos adattól. Az ellenőrzések elsősorban az építőipar, a feldolgozóipar, a mezőgazdaság, a gépipar, az egészségügyi, szociális ellátás és a bányászat területére irányultak, ahol a munkavállalók egészségének, biztonságának veszélyeztetése gyakoribb és súlyosabb is.

A jelentés szerint a munkáltatói mulasztások 10,3 százaléka a nem megfelelő munkaeszközök biztosításából, 9,5 százaléka pedig a villamosbiztonsági hiányosságokból adódott. Intézkedniük kellett a felügyelőknek még a be- és leesési veszély, illetve a veszélyes anyagok alkalmazásából eredő kockázatok becslésével, értékelésével kapcsolatos szabályok megszegése miatt is, az összes eljárás 6,7 százaléka, illetve 5,8 százaléka volt ilyen.

Az ellenőrök tavaly 401 esetben, összesen 129 millió 236 ezer 250 forint munkavédelmi bírságot szabtak ki, 117 esetben közigazgatási bírságot, több mint 2,97 millió forint értékben, 32 esetben pedig eljárási bírság megfizetésére kötelezték a munkáltatókat 2,37 millió forint értékben – tették hozzá. Az összes intézkedés 57,7 százaléka munkavédelmi, 28,5 százaléka munkabiztonsági, 13,8 százaléka pedig munkaegészségügyi intézkedés volt.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com